BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatosságra sarkallt fogyasztók

Az ünnepek előtt visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, az idén sem következett be fordulat

Fogyó lendülettel indult neki a kiskereskedelem a karácsonyi szezonnak. Októberben a hazai eladások 0,7 százalékos csökkenést mutattak éves alapon – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Mivel az elmúlt hónapban már a pozitív tartományban volt a mutató, így mindenképpen csalódást jelent a mostani gyenge teljesítmény. A szezonálisan kiigazított adatok szerint szeptemberhez képest stagnálás mutatkozott a hónap során. A 2006 óta tartó csökkenő tendencia azonban folytatódik, pedig már voltak arra utaló jelek, hogy fordulat következhet be még az idén. A nettó keresetek például már emelkedtek ebben az évben, főként a januári szja-sávhatár-emelés következtében.

Több tényező azonban óvatosságra sarkallja a fogyasztókat. A kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet, a szociális juttatások szűkítése, illetve a svájci frankkal szemben gyenge szinteken járó forintárfolyam is a költekezés ellen szól. Az év első felében még a tavaly júliusi áfaemelés is csökkentette az eladási statisztikát, így az első tíz hónap forgalma átlagosan 2,7 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakitól. A múlt évvel ellentétben az idén az élelmiszerek forgalma esett vissza jobban, bár a különbség nem jelentős. Az igazán nagy visszaesés (13,5 százalékos) ez évben is a gépjárművek és alkatrészek terén következett be, azonban őszre már érzékelhető volt a nagyon alacsony tavalyi bázishoz képest előrelépés.

A hipermarketekben és bevásárlóközpontokban is csökkent a forgalom, habár az átlagosnál kisebb mértékben. A kis részesedésű csomagküldő és a használt cikkel kereskedő üzletek mellett az illatszerboltok teljesítettek a legjobban az idén, mind októberben, mind az első tíz hónap átlagában 7 százalék felett nőtt a forgalmuk. Üzemanyagból eközben lényegesen kevesebb fogyott, mint tavaly, ebben az átlag fölött emelkedő áraknak is jelentős lehet a szerepe. Jövőre a legtöbb előrejelzésben már a kiskereskedelem enyhe fellendülésével számolnak a szakértők. Az 1-2 százalékos forgalomnövekedés azonban azt jelenti, hogy a válság előtti eladási szint eléréséhez várhatóan több évre lesz szükség. BDÓvatosságra sarkallt fogyasztók

Az ünnepek előtt visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, az idén sem következett be fordulat

Eladások. Fogyó lendülettel indult neki a kiskereskedelem a karácsonyi szezonnak. Októberben a hazai eladások 0,7 százalékos csökkenést mutattak éves alapon – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Mivel az elmúlt hónapban már a pozitív tartományban volt a mutató, így mindenképpen csalódást jelent a mostani gyenge teljesítmény. A szezonálisan kiigazított adatok szerint szeptemberhez képest stagnálás mutatkozott a hónap során. A 2006 óta tartó csökkenő tendencia azonban folytatódik, pedig már voltak arra utaló jelek, hogy fordulat következhet be még az idén. A nettó keresetek például már emelkedtek ebben az évben, főként a januári szja-sávhatár-emelés következtében.

Több tényező azonban óvatosságra sarkallja a fogyasztókat. A kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzet, a szociális juttatások szűkítése, illetve a svájci frankkal szemben gyenge szinteken járó forintárfolyam is a költekezés ellen szól. Az év első felében még a tavaly júliusi áfaemelés is csökkentette az eladási statisztikát, így az első tíz hónap forgalma átlagosan 2,7 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakitól. A múlt évvel ellentétben az idén az élelmiszerek forgalma esett vissza jobban, bár a különbség nem jelentős. Az igazán nagy visszaesés (13,5 százalékos) ez évben is a gépjárművek és alkatrészek terén következett be, azonban őszre már érzékelhető volt a nagyon alacsony tavalyi bázishoz képest előrelépés.

A hipermarketekben és bevásárlóközpontokban is csökkent a forgalom, habár az átlagosnál kisebb mértékben. A kis részesedésű csomagküldő és a használt cikkel kereskedő üzletek mellett az illatszerboltok teljesítettek a legjobban az idén, mind októberben, mind az első tíz hónap átlagában 7 százalék felett nőtt a forgalmuk. Üzemanyagból eközben lényegesen kevesebb fogyott, mint tavaly, ebben az átlag fölött emelkedő áraknak is jelentős lehet a szerepe. Jövőre a legtöbb előrejelzésben már a kiskereskedelem enyhe fellendülésével számolnak a szakértők. Az 1-2 százalékos forgalomnövekedés azonban azt jelenti, hogy a válság előtti eladási szint eléréséhez várhatóan több évre lesz szükség. BD

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.