BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsulás kérdőjelekkel

Az idei első makrogazdasági összefoglalóban kivételesen nem a heti eseményeket veszszük górcső alá, hanem a tavalyi és az ez évben várható folyamatokat. Az egyik legizgalmasabb kérdés nyilván az, hogy a 2010 első negyedévében beindult gazdasági növekedés mennyire tud megerősödni. A legutolsó adat szerint a tavalyi harmadik negyedévben 1,7 százalék volt a GDP-bővülés üteme év/év alapon, illetve 0,8 százalék az előző negyedhez képest. A viszonylag jó értékek egyértelműen a feldolgozóipari exportnak köszönhetők. Az összkivitel az első 10 hónapban 18 százalékkal nőtt az import 16 százalékával szemben. Belföldön a kiskereskedelem zuhanása 2010 utolsó hónapjaiban megállt, és a belső keresletnek lökést adhatnak az idei adócsökkentések is. A beruházások kezdenek magukhoz térni a magánszektornak köszönhetően. A tavalyi rossz év után a mezőgazdaság is jobb formát mutathat, így az idén akár 3 százalékkal is nőhet a GDP.

Kérdés, mennyi munkahelyet teremt mindez. Örvendetes tény, hogy az egyébként rendkívül alacsony, 56 százalékos foglalkoztatási szint tavaly már emelkedett, a 10,9 százalékos munkanélküliségi ráta azonban csak fokozatosan csökkenhet, részben a közszférában várható elbocsátások miatt is.

Az előttünk álló év nagy bizonytalansága az infláció és az állampapír-piaci hozamok alakulása. Tavaly novemberben 4,2 százalék volt a drágulás éves alapon, az év egészére az MNB 4,9-et jósol, míg ez évre 4 százalékot. Az emiatt novemberben elkezdődött kamatemelési ciklus akár márciusig is kitarthat, ám májusban módosulhat a monetáris tanács összetétele, s ez a 3 százalékos inflációs cél eddig nem cáfolt emelésével együtt ronthatja a várakozásokat. A 7,8 százalék körül beragadt hosszú lejáratú hozamoknál – amire a jegybanknak nincs befolyása – ez újabb növekedést idézhet elő. Erre erősíthet rá az is, ha a külföldi befektetőket nem sikerül meggyőzni arról, hogy a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése tartós. GCs


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.