Kivételesen nehéz megjósolni, mikor és milyen dinamikával áll helyre a japán gazdaság a minden eddiginél súlyosabb földrengés és az azt követő cunami pusztítása után – olvasható a legfejlettebb ipari országokat tömörítő OECD tegnap kiadott országjelentésében. A tokiói kormány előzetes becslése szerint a GDP mintegy 3,3–5,2 százalékának megfelelő pusztítást végzett a két természeti katasztrófa. A globális kockázatok (a világkereskedelem, az árfolyamok vagy az alapvető termékek áralakulása) mellett most egy sor bizonytalansági tényezővel is számolni kell a Japánban végbemenő folyamatok kapcsán. A jelentés példaként említi az energiakimaradások, az energiahiány elhúzódását, a fukusimai atomerőművet és az újjáépítés állami finanszírozásának mértékét és időigényét.
Ráadásul akkor érték a távol-keleti szigetországot ezek a természeti csapások, amikor a gazdasági lassulás után ismét erőre kapott. A csapás akkora volt, hogy a japán jegybank áprilisban az ország kilenc gazdasági térsége közül hetet leminősített. Ugyanakkor az OECD szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint a múltban Japánban és más fejlett országokban bekövetkezett katasztrófák után gyors volt a visszapattanás. Ezt várják most is: az idén még csak 0,8, jövőre már 2,3 százalékos növekedést.
Az év második felében azonban még jelentősen visszaesik a kibocsátás, hiszen nemcsak a vállalati vagyonban keletkezett óriási kár, de jellemzővé váltak az energiakimaradások, és a szállítási láncokban is komoly károk keletkeztek. Ám messze nem várható a 2008-as válság utáni 20 százalékos termelés-visszaesés. A harmadik negyedévben a helyreállítási munkálatok belendülése segíti a visszatérést a korábbi szintekre. n VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.