Az IMF igazgatótanácsa csütörtökön hozta nyilvánosságra: Strauss-Kahn megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, és addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt. Éppen őt tartják az egyik esélyesnek Strauss-Kahn helyére, bár egy szóbeli megegyezés szerint a Világbank vezetőjét az Egyesült Államok, az IMF vezérigazgatóját pedig Európa adja.
Ezt a megegyezést India és Kína is vitatja – tekintettel arra, hogy az ázsiai országok egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a világgazdaságból. Mindezek fejében Oroszország és Dél-Afrika is inkább egy fejlődő országból jövő aspiráns támogatna. Trevor Manuelt, a dél-afrikai Nemzeti Tervbizottság elnökét a dél-afrikai pénzügyminiszter elmondása szerint „világszerte nagy tiszteletben tarják”, ezért akár az ő neve is felmerülhet, mint az új IMF-vezető.
Egyes sajtóértesülések szerint Indiának és Kínának is van delegált a „tarsolyában”. A kínai közgazdász Zhu Min, Strauss-Kahn eddigi IMF-beli különleges tanácsadója lenne az egyik legesélyesebb a posztra. De szóba jöhet még Tharman Sanmugaratnam szingapúri pénzügyminiszter, valamint a mexikói központi bank jelenlegi elnöke, Agustin Carstens vagy elődje, Guillermo Ortiz is.
Japán, amely 6,25 százalékos szavazati joggal bír az IMF-tanácsban csütörtökön szintén nyilvánosságra hozta, kiválasztotta jelöltjét Strauss-Kahn utódjának. Az Egyesült Államok viszont, amely 16,8 százalékkal a legtöbb szavazatot tudhatják magukénak, nem neveztek meg jelöltet.
Azt, hogy a potenciális IMF-vezért nem az öreg kontinensről választják, Jean-Claude Trichet 2007-ben tett nyilatkozata is sugallta, mely szerint Strauss-Kahn lesz az utolsó európai az IMF élén.
Dominique Strauss-Kahn az IMF tizedik vezetője volt. Elődei között is előkelő számban szerepeltek francia szakemberek: pontosan három. Érthető tehát, hogy az egyik legnagyobb esélyesnek a világszervezet élére a jelenlegi francia pénzügyminisztert Christine Lagarde-ot tartják, aki egyben az első női vezetője lenne az IMF-nek.
Anders Borg, svéd pénzügyminiszter úgy látja, Lagarde egyik előnye éppen női mivoltában rejlik, hiszen a gyengébbik nem meglehetősen alulreprezentált a világgazdaság menedzsmenti elitében. Az 55 éves Lagarde mellett szólnak egyebek mellett kitűnő tárgyalási képességei, s az is, hogy tisztában van az európai adósságválság kockázataival. Míg Svédország a francia aspiránst támogatja, Nout Wellink pedig az Európai Központi Bank leköszönő elnökét, Jean-Claude Trichet-t ajánlotta a posztra.
Egyes elemzői vélemények szerint pedig az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjáról idén októberben leköszönő Trichet lenne a legideálisabb választás. Egy brit elemzőház szerint teljesen mindegy, hogy anktartiszit, vagy urugvayit választanak a világszervezet élére, a lényeg, hogy erős kezű legyen. Az IMF történetében a franciák bebizonyították, hogy szigorúak tudnak lenni.
A „keménykezűségre” hivatkozik Gordon Brown, egykori brit miniszterelnök, aki a Finantial Times információi szerint már Strauss-Kahn letartóztatása előtt "puhatolózott" Washingtonban és Párizsban. Brown meggyőződése, hogy jelölését az IMF vezetői posztjára támogatnák azok, akik elismerik a 2008-2009-es pénzügyi válság kezelésében játszott szerepét. A hazájában meglehetősen népszerűtlen Brown IMF elnöki törekvéseit utóda, a konzervatív párti David Cameron sem támogatja.
Angela Merkel német kancellár szava döntő lehet a kiválasztásban, elsősorban német jelöltet látna szívesen a Valutaalap élén, elsősorban Axel Weber, a Bundesbank nemrég leköszönt elnöke került szóba. Ő egyes pletykák szerint az Európai Központi Bank (EKB) elnöki pozícióra is pályázott, ám Németország végül az olasz Mario Draghit karolta fel.
A legújabb találgatások szerint Marek Belka, a lengyel jegybank vezetője is esélyes lehet a posztra. Lengyelország az IMF 2007-es tisztújításakot Belkát jelölte a pozícióra, ám később Belka jelezte, nem kíván indulni az IMF vezetésére.
A fejlődő országok szerint ugyanakkor egy újfajta - jelen esetben nem európai - vezetés pozitív jel lenne az IMF-nél, amely azt mutatná, hogy a világszervezet képes a globális változásokra reagálni.
Éppen ez az a szemléletváltás az, amit Európa – élén Németországgal - finoman szólva is szeretne elkerülni. Nem biztos, hogy egy esetleges ázsiai, vagy afrikai elnök két kézzel osztogatná a kölcsönöket a megroggyant európai államoknak.
Az Egyesült Államok viszont egyelőre hallgat, annak ellenére, hogy a jövő IMF vezetőjére komoly feladatok hárulnak. Nem csupán az európai adósságválság súlyos terhe ül majd a döntéshozókra, de az utódnak helyre is kell állítania a washingtoni székhelyű szervezet megroggyant imázsát a világpiacon. De szembesülnie kell a dollár tartalékvaluta szerepének meggyengülésével, amely az Egyesült Államok romló világgazdasági pozícióját jelzi.
