Az elemzők várakozásait is meghaladta a májusi eredmény, ez nagyjából már egy éve nem fordult elő – hívta fel a figyelmet Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető közgazdásza, aki mindöszsze 0,1 százalékos emelkedésre számított. A 646 milliárd forintos folyó értékesítési adat is magasabb volt, mint a várt. Ezek a számok lehetnek az első jelzések arra, hogy az idei szja-mérséklés tényleg megemeli a fogyasztást – fejtette ki a szakértő, aki azonban arra is rámutatott, hogy egyetlen kedvező havi adatból még korai lenne ilyen messzemenő következtetéseket levonni. Ehhez meg kell várni, hogy a következő hónapok megerősítik-e ezt a trendet.
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt emelte ki a KSH adatai közül, hogy a forgalom 0,5 százalékkal meghaladta szezonálisan kiigazítva az áprilisit is. Az előző két hónap során zsugorodott havi alapon az eladások volumene, csak januárban volt példa a mostanihoz hasonló növekedésre. A tavalyit 45 milliárd forinttal meghaladó eladások már az adóbevételekben is éreztethetik hatásukat.
Az év második felére várják Kondráték, hogy a lakossági költekezés beinduljon, habár a magas munkanélküliség, a gyér gazdasági kilátások és a forinthoz képest erős svájci frank miatt ez is visszafogott lehet. Azzal számol a közgazdász, hogy a hetekben kifizetendő magán-nyugdíjpénztári reálhozamokat jórészt megtakarítják a háztartások, miközben ettől vártak élénkülést korábban a szakértők. Az elemző mindezzel együtt is 2-3 százalékos kiskereskedelmi forgalombővüléssel számol a második fél évben, vagyis éves átlagban 1-1,5 százalékos lehet a növekedési ütem. Ez lényeges előrelépés lenne a gyenge évkezdet után, az első öt hónap forgalma ugyanis 0,2 százalékkal elmaradt az előző évitől.
A termékcsoportok közül meglepő módon továbbra is az illatszerek bővültek a legjobban, májusban kiugró, 14 százalékos volumennövekedést könyvelhettek el a drogériák. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert a válságot is sokkal kevésbé szenvedte meg ez a szegmens, mint a többi, gyakorlatilag töretlenül emelkedtek az eladások. Az élelmiszereknél viszont az év eleji magas árak forgalomcsökkenést okoztak, viszont az utóbbi hónapokban látható mérséklődő inflációs nyomás lökést adhat ennek a termékcsoportnak is.
Mérséklődött a visszaesés az év eleje óta az iparcikkeknél, az üzemanyagoknál pedig még enyhe növekedés is volt, annak ellenére, hogy a benzinkutakon volt az egyik legjelentősebb áremelkedés. Főként a tartós fogyasztási cikkeknél látható stabilizálódás biztató jel a gazdasági növekedésre nézve. A fogyasztás azonban összességében még a második negyedévben sem valószínű, hogy növekedett. A GDP-nél sem számíthatunk tehát hatalmas bővülésre, és azt is többnyire az élénk export generálja. Utóbbi azonban éppen a belső kereslettel ellentétes tendenciát mutat, vagyis szakértők lassulásra számítanak az év hátralévő részében.
Jól hoz a gyerek a konyhára
A nettó keresetek 5,6 százalékkal emelkedtek az egykulcsos szja és a gyermekkedvezmény figyelembevételével az első negyedévben – derült ki a KSH számításaiból. A három- és többgyermekeseknél 17 százalékos volt az emelkedés, míg a gyermektelen családokban 2,9 százalékos, vagyis utóbbiakban átlagosan csökkent a reálkereset, mivel a fogyasztói árak 4,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.