Merkel: Felkészültünk Görögország kilépésére
Fel vagyunk készülve arra az eshetőségre, hogy Görögország kiválik az euróövezetből - jelentette ki Angela Merkel német szövetségi kancellár a Cannes-ban tartott krízis -megbeszélések után A görög népnek világosan meg kell mondania, vajon továbbra is az euróövezetben akar-e maradni, vagy sem - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia elnök és Merkel, miután európai csúcspolitikusokkal és Papandreu görög miniszterelnökkel tanácskoztak a G20-ak csúcsértekezletének előestéjén.
A FAZ szerint Merkel és Sarkozy bosszúsak amiatt, hogy Papandreu egyedül jelentette be a népszavazást, anélkül, hogy partnereit tájékoztatta volna. A közeli napokban lett volna esedékes a segélycsomagból további nyolcmilliárd euró kifizetése Görögországnak. A német szövetségi pénzügyminisztérium információi szerint Görögország december közepéig finanszírozható.
Közben Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter csütörtökön elhatárolódott Papandreu miniszterelnök megnyilatkozásaitól. A tárcavezető leszögezte, hogy Görögország történelmi sikere az euróövezeti tagság, amit nem kérdőjelezhet meg egy népszavazás. A kormányfő mai kommentárjában úgy fogalmazott: a görög nép kellően bölcs ahhoz, hogy helyes döntéseket hozzon az euróövezeti tagság kapcsán.