Magyar gazdaság

Nagykövet: "Washington nagyon csalódott" a magyar kormány miatt

Egyes reformok Washington szerint súlyosan érintik a magyar demokráciát - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Az Egyesült Államok azonban nem írja elő Magyarországnak, milyen jogszabályokat hozzon – nyilatkozta az amerikai nagykövet az MR1 Kossuth Rádióban.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis szerint hónapokon keresztül aktívan egyeztettek a magyar kormánnyal a lényeges reformokról, megosztották aggályaikat a demokratikus fékekkel és ellensúlyokkal kapcsolatban, ezért csalódottak, hogy felvetéseik közül Budapest szinte egyet sem fontolt meg. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy többet ne kérnék a kormányt arra, fontolják meg újra a döntéseket. Mint a diplomata pénteken az MR1 180 perc című műsorában elmondta, Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek karácsony előtt küldött levele "a diplomáciai reagálás egy formája", melyet a politikus azért írt, hogy "nyilvánosan is sürgesse a kormányt, vegye komolyan a demokratikus intézmények fontosságát".

Eleni Tsakopoulos Kounalakis úgy fogalmazott, az, hogy Washington nagyon csalódott amiatt, mert Magyarország nem vette figyelembe az amerikai aggályokat az alaptörvénnyel kapcsolatban, nem jelenti azt, hogy "többet nem kérnénk a kormányt arra, hogy fontolják meg újra a döntéseket".

A nagykövet ugyanakkor hangsúlyozta: "a magyar törvényeket a magyarok határozzák meg", az Egyesült Államok nem írja elő Magyarországnak, hogy milyen jogszabályokat hozzon. Tiszteletben kell tartani a demokratikusan megválasztott kormányt, amely "szabad és fair választásokon jutott hatalomra" - mondta.

"A komoly reformok bizonyos részletei" azonban washingtoni megítélés szerint súlyosan érintik a magyar demokráciát, és ezt "ezentúl is megfogalmazzuk majd, de mindig tisztelettel és baráti módon" - jelentette ki Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Példaként említette a nemzeti bank helyzetét, az igazságügyi reformot és a médiatörvényt. Az egyházügyi törvény végül elfogadott formájában sem vették figyelembe a nemzetközi aggályokat - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, vannak-e egyeztetések Magyarországról a transzatlanti partnerek, az Egyesült Államok és az között, a diplomata azt mondta: "Egy demokratikus közösség tagjai vagyunk. És amikor Magyarország a vezető hírek között szerepel világszerte, akkor teljesen természetes, hogy beszélünk egymással ennek a közösségnek a keretein belül."

 

diplomácia nemzeti bank kormány amerikai nagykövet Eleni Tsakopoulos Kounalakis
Kapcsolódó cikkek