Magyar gazdaság

Uniós vizsgálat indult Ausztria ellen

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság az Osztrák Nemzeti Bank ellen egy a bankok hitelezési gyakorlatára vonatkozó irányelv miatt – írja a hvg.hu a Der Standard osztrák lapra hivatkozva.

 A bizottság azért veszi górcső alá az irányelvet, mivel több kelet-európai pénzügyminiszter is levélben tiltakozott ellene. Az osztrák jegybank ugyanis a bankok kelet-európai leányainál a hitelezést a befektetések 110 százalékában maximálná, vagyis 110 eurónyi kihelyezéséhez minimum 100 eurónyi betétet kellene a helyi banknak begyűjtenie.

Ezek az intézkedések a hitelkínálat szűkülését eredményezik Kelet-Európában, emellett a levélírók kifogása szerint a lépés az EU egyik legfontosabb alapjogát, a tőke szabad áramlásának lehetőségét is sérti. Magyarországon is komoly gondot okozhat, ha az osztrák anyabankok korlátozzák a hitelezést: ez egyebek között érintheti az Erste, a Raiffeisen és az UniCredit ügyfeleit is. Utóbbi banknál egyébként a pénzügyi felügyelet 2010-es Aranykönyve szerint a hitel/betét arány nagyjából megfelel az osztrák elvárásoknak, az Ersténél és a Raiffeisennél viszont 190, illetve 130 százalék körül volt ez a mutató.

Az osztrák bankok az állampapírokat is beszámítva mintegy 30 milliárd eurónyi hitelt helyeztek ki Magyarországon. A szoros összefonódás és függőség miatt Magyarország államcsődje esetén akár Ausztria adósbesorolása is veszélybe kerülhet. Ewald Nowotny, az osztrák jegybank elnöke viszont úgy véli, a kormány meg tud állapodni az IMF-fel és az EU-val, az osztrák bankok pedig nincsenek veszélyben.

Nowotny eljárás hitelezés osztrák bank hitelkínálat Ausztria
Kapcsolódó cikkek