A gazdasági lap leszögezi, hogy a magyar kormány autokráciára irányuló törekvéseinek erős támaszt ad a kétharmados parlamenti többség és az állítólag felhatalmazás a radikális változtatásokra. A lap emlékeztet a kilenc éves médiatanácsi mandátumokra, valamint a Fidesz-közeli oligarchák birodalmainak fokozatos felépülésére. Idézik a Transparency International jelentését, mely szerint a magyar államot magánérdekek irányítják, a médiahatóság pedig továbbra is igyekszik megfojtani a független, baloldali Klubrádiót.
Orbán Viktor kemény, a "győztes mindent visz" mentalitása erős szenvedélyeket váltott ki a politikai elitből és tovább polarizálta a már amúgy is megosztott társadalmat. A The Economist szerint a miniszterelnök ügyes játékot játszik azzal, hogy a nemzeti ünnepeken a hazafias érzelmeket szítja, miközben a kellő időben engedményeket is tesz Brüsszelnek. A kormány hamar rájött arra, hogy az EU nem sokat tehet a megfékezése érdekében, hiszen az ország szavazati jogának felfüggesztését nem szívesen kezdeményeznék a válság idején, a kohéziós alapok felfüggesztését pedig egy kompromisszummal sikerült elkerülni. Orbán tehát elég engedményt tesz ahhoz, hogy csökkentse a kormányára nehezedő feszültséget, miközben sokat tesz szavazóbázisának megőrzéséért, különösen a szélsőjobboldali Jobbik fenyegetésére reagálva.
Ugyanakkor Victor Ponta jelentős előnnyel rendelkezik Orbánnal szemben; országa a múlt hónapban megállapodást kötött az IMF-fel, Magyarország viszont csak ezután kezdheti meg a tárgyalásokat, miközben a forint volatilis marad. A tranzakciós adóval a kabinet innovatív módszerrel gyűjtene további forrásokat, az egyetlen gond, hogy ezt a Magyar Nemzeti Bankra is alkalmaznák. Simor András jegybankelnök értelmetlennek és illegálisnak nevezte a döntést, az EKB és az EU pedig egyetértenek. Most Orbán kezében van az irányítás, de göröngyös út vezet az IMF-megállapodásig – zárul a cikk.
