Az év első öt hónapjában 3,7 százalékkal csökkent a reálkereset a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a foglalkoztatottak létszámcsökkenése miatt a reálkereset-tömeg (vásárlóerő) pedig 4,4 százalékkal esett vissza – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében.
A KSH szerint 2012 első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az év első öt hónapjában az átlagos infláció 5,6 százalék volt, így a reálkereset 3,7 százalékkal csökkent.
A GKI kutatói megjegyzik, hogy a versenyszférában annak ellenére következett be a reálkeresetek visszaesése, hogy a cégek többsége arra törekedett, hogy az alapbérekben igyekezzen kompenzálni munkavállalóinál az adójóváírás megszüntetése és a járulékemelés okozta negatív hatásokat. Az első öthavi adatok szerint a reálkereset 1,6 százalékkal, a reálkereset-tömeg 3,2 százalékkal csökkent.
Részben a magas infláció, részben a közmunka kivételével zsugorodó foglalkoztatottság miatt csökken a reálbértömeg – fejtette ki lapunknak Gabler Gergely. Az Equilor elemzője hozzátette: a közmunkások száma ugyan nő, de ők olyan keveset keresnek, hogy ez nem képes ellensúlyozni a munkahelyek megszűnését. Gabler szerint a vásárlóerő csökkenése meglátszik majd a fogyasztáson, ám szektoronként eltérő módon. Az alapvető és a luxustermékeket várhatóan nem érinti a visszaesés, a középkategóriás termékek, így a tartós fogyasztási cikkek kereslete csökken majd. Az elemző szerint a belső fogyasztás mérséklődése nem lesz így sem jelentős hatással a GDP alakulására, amelyet főleg az export alakulása határoz meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.