A Wifo az Oxford Economics kutatóintézet tanulmánya alapján egy válság-forgatókönyvet elemzett, amelyet csütörtökön bemutatnak Alpbachban. Ebben az a feltevés szerepel, hogy Görögország, Olaszország, Írország, Portugália, Spanyolország és Ciprus 2013 első negyedévében kilép az euróövezetből. A többi eurózóna tagország megtartaná a közös valutát, amely azután "északi euró" lenne. Eltekintve attól, hogy ez lökéshullámokat váltana ki a globális pénzpiacokon, a kilépő országoknak a bankpániktól kellene tartaniuk. A Wifo úgy látja, hogy a fenti események bekövetkezésére 30 százalék az esély – jelenti az APA.
Az osztrák gazdaság és munkavállalók számára pedig az északi euró szörnyű csapás lenne. A Wifo számításai szerint az osztrák gazdaság teljesítménye 2013-ban közel 11 milliárd euróval, 2014-ben pedig 32 milliárd euróval csökkenne ebben az esetben, főként az visszaesése miatt. E forgatókönyv esetén a növekedés első jeleit csak 2015-ben lehetne érzékelni, majd a két következő évben felpörögne a gazdaság a befektetések újraindulásával. Mindent egybevetve ez a forgatókönyv "öt elvesztegetett évet" jelentene Európa számára. Stefan Bruckbauer, a Bank Austria vezető közgazdásza ennél is borúsabb képet fest: szerinte semmilyen biztosíték nincs arra, hogy az első pár év után megnyugodnának a kedélyek az átalakult övezetben és biztos, hogy évekig tartana, amíg Ausztria visszaszerezné a jelenlegi jó pozícióját.
Mint arról beszámoltunk, Maria Fekter pénzügyminiszter az Ö1 rádiónak csütörtökön kijelentette, hogy az osztrák pénzintézeteknek az idén nyújtott állami segítség miatt a hiány jelenleg meghaladja a tervezettet, de a vártnál magasabb adóbevételek és az alacsony állampapír-hozamok az év végére várhatóan ellensúlyozzák ezt.