MNB: Az export a gazdaság egyetlen hajtóereje
Az egymást követő második hónapban csökkentette az irányadó kamatot az MNB. A 25 bázispontos kamatvágással 6,5 százalékra csökkent az irányadó ráta. Az elemzők egy részét meglepte a mai döntés, míg többen számítottak a mai kamatvágásra, a forintárfolyam nem reagált túl erősen az MNB lépésére.
A Monetáris Tanács áttekintette az inflációs előrejelzést, eszerint a fogyasztói árindex 2012-ben 5,8 százalék körül alakul, fél százalékkal magasabban a jegybank korábbi várakozásánál, 2013-ban az infláció 5 százalékot tesz ki, másfél százalékkal magasabb lesz tehát, mint amit a Tanács három hónappal ezelőtt várt. A pénzromlást többek között az élelmiszer- energiaárak és a fajlagos munkaerőköltségek növekedése tartja magas szinten. Az MNB megállapította, hogy a gyenge reálgazdasági teljesítmény mögött jelentős mértékben strukturális okok állnak.
A GDP idén 1,4 százalékkal csökken, jövőre 0,7 százalékkal nő, tartósan 10 százalék feletti munkanélküliséggel. Idén 1 százalékos, jövőre 0,8 százalékos fogyasztáscsökkenést vár a jegybank. A hazai növekedés egyetlen forrása 2013-ig az export, a gazdaság termelési potenciálja erősen sérülhetett, ezért a belföldi kereslet dezinfláló hatása kevésbé erős, mint várták.
A hazai kockázati felárak csökkenését a nemzetközi fejlemények idézték elő, ugyanakkor az országspecifikus tényezők romlottak.
A fentiek ellenére döntött az MNB Monetáris Tanácsa a kamatcsökkentés miatt, feltételezve, hogy az európai válságkezelő lépések érdemben segítik a hazai eszközöket is. További kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha a középtávú inflációs kockázatok mérsékeltek maradnak és a nemzetközi folyamatok is kedvezőek.
A jegybank szakértői tartós kamatcsökkentés mellett is csak 2014 második felére számítanak az inflációs cél teljesítésére, míg a kockázati pálya is tartós kamattartás feltételez. Arra a kérdésre, létezik-e nézetkülönbség a Monetáris Tanács többsége és az MNB szakértői között, Simor András annyit mondott: ezeket a szcenáriókat is figyelembe vette a Tanács.
Arra a kérdésre, a hazai jegybank feladta-e ezzel a döntéssel az inflációs célkövetést, az elnök nemmel válaszolt, hozzátéve, hogy nem tiszte a véleményét ismertetni. Azzal kapcsolatban, hogy a kamatcsökkentési kurzus ütközhet-e az EU/IMF követelményekkel, Simor András elmondta: az EU/IMF által itthagyott levél kitér a kamatokra, de - mint mondta - nem akar intim pistáskodni.