Magyar gazdaság

"Elkerülendő ország" vagyunk - Tévednek a londoni csillagjósok?

El kell kerülni Magyarországot, ajánlják a befektetőknek a Bank of America-Merrill Lynch közgazdászai. Az elemzők megvágták az OTP-re adott célárfolyamukat is. Szerintük hazánk világ legkockázatosabb piaca között lehet, ha nem állnak kedvezően a csillagok. Elemzők szerint a Merrill véleménye eltúlzott, és elfogyott a bizalmuk Magyarországgal szemben. Ha hirtelen – a 2008-ashoz hasonló – globális válság alakulna ki, akkor sem Magyarország lenne a legkockázatosabb.

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint el kell kerülni Magyarországot a befektetőknek. A közgaszdászok a legfőbb problémának az elmúlt napokban elfogadott gazdasági intézkedéseket (a három Matolcsy-csomag adómódosításait), illetve az IMF-megállapodás hiányát tartják.

Ez eltúlzott

Eltúlzott a Merrill véleménye” – mondta Suppan Gergely. Abban egyetértek, hogy a befektetők kezdenek belefáradni, megelégelni és megunni azt, ami Magyarországon történik, de nem olyan katasztrofális a helyzet, mint ahogy a Merrill elemzői gondolják – hangsúlyozta a TakarékBank vezető közgazdásza.

A Merrill szerint ameddig nem lesz gazdasági fellendülés az ingatlanok árának emelkedésével együtt, addig nem csökken az ország sérülékenysége. „Egyes érvek, melyeket a Merrill elemzői felhoztak, nincsenek összhangban azzal, ami a piacon történik” – mondta Suppan. Példaként említette az ingatlanárakat. „Magyarország nem Amerika. Semmi köze az ingatlanáraknak ahhoz, hogy mi történik a magyar piacon.”

Az OTP tőkeerős

„A kérdés az, hogy hányan hallgatnak rájuk” – hívta fel a figyelmet Suppan. Remélhetőleg a Templeton – a legnagyobb külföldi magyar kötvénybefektető – nem tartozik közéjük, tette hozzá. Mégis a TakarékBank közgazdásza attól tart, hogy sokan követik a Merrillt.

A Merrill elemzői 4000 forintról 3200 forintra csökkentették az OTP Bank célárfolyamát. A közgazdászok a bankadót és a tranzakciós adót emelték ki, melyek kedvezőtlenül hatnak az árfolyamra. „Az OTP-vel sincs akkora probléma, mint azt a Merrill gondolja” – emelte ki Suppan. Ha csökken a rossz hitelek aránya, akkor kevesebb céltartalékot kell képezni, és az kedvező a banknak. Az OTP az egyik legtőkeerősebb európai pénzintézet, és jelenleg alulértékelt, vagyis Suppan szerint a 800 forintos célárfolyam csökkentés túlzás.

Elfogyott a bizalom

„A Merrill bizalma elfogyhatott Magyarországgal szemben” – véli Suppan. A bizalom csökkenésének oka az elhúzódó IMF-tárgyalások és a költségvetési intézkedések lehetnek.

Az intézkedések (bankadó, közműadó) rontják az üzleti környezetet, de vannak olyan hatások, melyekről nem tehet a kormány – jegyezte meg a TakarékBank közgazdásza. „Több mint 100 éve nem volt olyan mértékű aszály, mint jelenleg, ami a harmadát is okozhatta a harmadik negyedéves 1,5 százalékos GDP-visszaesésnek” – magyarázta Suppan. „Aszály nélkül nem lett volna ekkora gazdasági mélyrepülés.”

A Merrill szerint Törökországgal ellentétben, amelynek végeredményben nem volt szüksége az IMF-re ahhoz, hogy fenntartsa a piac bizalmát és a növekedést, Magyarország esetében nem áll fenn ez a luxus. Suppan úgy látja, hogy részben van igazság abban, amit a piac mond, de látszik, hogy az IMF nélkül is tudjuk magunkat finanszírozni. „A védőháló bizalomerősítő lenne” – tette hozzá. Úgy látja, ha sikerülne megállapodni, attól még nem indulnának meg az exportmegrendelések, attól nem lábalnánk ki.

IMF-megállapodással ugyanakkor csökkenne a CDS-felár, az MNB tovább enyhíthetne, ami kedvező lenne, de Magyarország annyira el van adósodva, hogy nincs mozgástér – vélte. Ameddig a mérlegalkalmazkodási folyamat zajlik, addig nem lesz olyan belső erő, ami tudna húzni.

Hogyan állnak a csillagok?

„Hacsak nem alakul kedvezően a csillagok állása, Magyarország demonstrálhatja, hogy miért tartozhat a világ legkockázatosabb piacai közé” – írták a Merrill elemzői.  Suppan úgy látja, a csillagok rossz együttállása miatt vagyunk a mostani helyzetben. Ha nem omlott volna össze az európai gazdaság, akkor nem kellettek volna újabb és újabb megszorítások. Az európai recessziós spirál húzott magával minket – mondta Suppan.

Ha hirtelen – a 2008-ashoz hasonló – globális válság alakulna ki, akkor sem Magyarország lenne a legkockázatosabb – hangsúlyozta Suppan, aki példaként említette az euróövezeti válságállamokat.

Pozíciójuk lehet

„Jó eséllyel van pozíciója a Merrillnek” – vélekedett Kondrát Zsolt. Az MKB Bank vezető közgazdásza ugyanakkor hangsúlyozta, nagyon komoly kockázatok vannak a magyar gazdaságban. „Kényelmetlenül nagy esélye van annak, hogy jelentős forintesés és állampapír-piaci hozamemelkedés alakuljon ki” – mondta Kondrát. „Ez ugyanakkor jelenleg csak kockázat, ami idáig is érzékelhető volt” – tette hozzá. Az EU/IMF-megállapodás esélye lebegett a héttérben, ami csökkent az elmúlt időszakban.

Két dologra hívta fel a figyelmet Kondrát Zsolt az IMF-megállapodással kapcsolatban. „Az egyik a finanszírozási kérdés, amit lehet, hogy meg tud oldani a kormány. Az első negyedév húzósnak tűnik, de nem lehetetlen finanszírozni az adósságot. Ha azt megoldják, akkor csak az év végén lesz nehezebb időszak finanszírozás szempontjából” – mondta az MKB Bank közgazdásza. Ebben sokat segítene egy devizakötvény-kibocsátás, jegyezte meg.

A másik dolog, hogy „a jelenlegi gazdaságpolitika nem vezet nagyobb növekedéshez, ami az dinamikájának szempontjából rossz hír” – vélte. Az IMF csak növekedéspárti gazdaságpolitikát támogatna – tette hozzá. Korábban azt lehetett gondolni, hogy az IMF-megállapodás helyreállíthatja a bizalmat, ám most már egyre többen úgy látják, hogy egy esetleges megegyezést is felrúghatna a kormány.

Két dologra hívta fel a figyelmet Kondrát Zsolt az IMF-megállapodással kapcsolatban. „Az egyik a finanszírozási kérdés, amit lehet, hogy meg tud oldani a kormány. Az első negyedév húzósnak tűnik, de nem lehetetlen finanszírozni az adósságot. Ha azt megoldják, akkor csak az év végén lesz nehezebb időszak finanszírozás szempontjából” – mondta az MKB Bank közgazdásza. Ebben sokat segítene egy devizakötvény-kibocsátás, jegyezte meg.

A másik dolog, hogy „a jelenlegi gazdaságpolitika nem vezet nagyobb növekedéshez, ami az adósság dinamikájának szempontjából rossz hír” – vélte. Az IMF csak növekedéspárti gazdaságpolitikát támogatna – tette hozzá. Korábban azt lehetett gondolni, hogy az IMF-megállapodás helyreállíthatja a bizalmat, ám most már egyre többen úgy látják, hogy egy esetleges megegyezést is felrúghatna a kormány.

-->

kockázat OTP IMF Magyarország merrill gazdaság recesszió
Kapcsolódó cikkek