Hogy törhet ki Magyarország a közepesen fejlett országok közül?
„Magyarország helyzetének és lehetőségeinek reális értékelése az elmúlt 100-120 esztendőben ritkán volt jellemző a magyar elitre, még kevésbé az, hogy ennek alapján legyen képes, vagy hajlandó alkalmazkodásra és cselekvésre. Ez az egyik oka annak, hogy Magyarország az elmúlt száz esztendő során csak a közepesen fejlett államok felső kategóriájáig jutott – a leggyorsabb felzárkózás sajátos okok miatt a II. világháborútól a 60-as évek végéig tartott –, és hogy nem tudott csatlakozni a fejlett országok csoportjához” – emelte ki dr. Novák Tamás a Budapesti Gazdasági Főiskola docense, az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, egy, a napokban tartott szakmai rendezvényen.
A Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának „A változó világgazdaság – Útkeresések, hosszú távú trendek a válság után” című ülésén a szakértő kiemelte: a sikeres gazdaságpolitika egyik fontos meghatározója a világ folyamatainak felismerése és a gazdasági lépések ezekhez való igazítása. Ez különösen igaz egy olyan kis, nyitott gazdaság esetében, mint amilyen hazánké is. Magyarország példája bizonyítja, hogy egy kisebb, történelmileg az európai „félperifériára” szorult, korlátozott hazai piaccal rendelkező ország saját hibájából, vagy külső és belső tényezők együttes hatására rövid idő alatt „lecsúszhat” a nemzetközi rendszerben. A hanyatlás trendjeit megfordítani és felzárkózni a sikeres és fejlett államok sorába igen nehéz; különösen így van ez, ha a növekedés lehetőségét jelentősen megnehezíti a megtakarítások és beruházások hiánya.
Az MTA KRTK Világgazdasági Intézetben folytatott átfogó kutatást ismertetve a BGF docense kiemelte, Magyarország számára jelenleg az „okos globalizáció” lehet a hatékony stratégia: a 2008-as kezdeti zuhanás után ismét dinamikusan nő a világkereskedelem nagysága, a transznacionális vállalatok szerepe is növekszik a beruházások, a kereskedelem és a technológia terén egyaránt. Nélkülük nem működőképes egy modern kapitalista gazdaság, ellenükben – a mai erőviszonyok között – hosszú távon aligha lehet hatékony és fenntartható gazdaságpolitikát folytatni. A transznacionális vállalatok szerepének növekedése azonban nem feltétlenül jelenti a demokratikus vagy nemzeti meghatározottság feladását, az úgynevezett „maximum globalizáció” helyett Magyarország számára az „okos globalizáció” lehet a hatékony stratégia, amely lehetővé teszi és védi a társadalmi szociális elkötelezettség érvényesülését, tehát a belső gazdaságot, a munkalehetőségeket és a jövedelmeket is növeli.
Egy modern és hatékony gazdaságpolitika fókuszában a világgazdaság jelenlegi szintje mellett nem a tőke tulajdonosának (állami vagy magán; nemzeti vagy külföldi), hanem a fogyasztónak célszerű állnia. A fogyasztó centrikusság azt jelenti, hogy olyan versenyfeltételeket kell teremteni, amely a verseny kedvező hatásait érzékelhetővé teszi számukra, s mindehhez egy a fogyasztást szétterítő adó és jövedelempolitika párosul. Ez a Világgazdasági Intézet kutatásai alapján sok országban járult hozzá sikerrel a növekedés stabilizálásához – emelte ki Novák Tamás.
Az euróövezet válsága kapcsán a BGF oktatója felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a válság kitörésekor nagymértékben felerősödtek az eurózóna felbomlását vizionáló nézetek, ma már nem lehet kizárni, hogy a válság éppen hogy az európai integráció megerősödését fogja kiváltani. Így a magyar gazdaság számára nem az euró bukása a reális veszély, hanem a gazdasági integrálódás újabb szakaszából való kimaradás. Ezzel kapcsolatban természetesen kérdés, hogy ez az integrálódás mindenki számára előnyös-e (pontosabban az előnyök megoszlása a fő kérdés), de az biztos, hogy a folyamatban részt vevő országok számára további fejlődési lehetőségek nyílnak meg.
A szakértő kiemelte, az egyes térségek, országok fejlődési lehetőségeit, valamint az államok egymás közötti viszonyait a következő évtizedekben az úgynevezett „megatrendek” alakulásai határozzák majd meg. A fő kérdéseket e szerint: hogyan kezelik az egyes államok a környezeti fenntarthatóságot, miképp válaszolnak a technikai, technológiai változásokra, vagy, hogy miképpen alakul a multilaterális intézményrendszer. További kérdést jelent, hogy miképp folytatódik az egyes országok társadalmi átrétegződése – a fejlődő, felzárkózó országokban alapvetően a szegénység csökkenése, a fizetőképes középosztály bővülése van napirenden, míg a válság által sújtott, jelentős eladósodással küzdő fejlett országok körében a szegénység terjedése, s általában az életszínvonal csökkenése a leginkább valószínűsíthető folyamat.
