Magyar gazdaság

Soha nem dolgoztak annyian, mint augusztusban

Csökkenő bérnövekedési ütem mellett nő a foglalkoztatottság: a negatív infláció beépülni látszik a gazdasági várakozásokba, így a nagyobb munkaerő-kereslet ellenére sem emelkednek a bérköltségek. A közfoglalkoztatottak létszáma újabb rekordot döntött.

A válság előtt sem volt ennyi állás a nemzetgazdaságban, mint augusztusban. A KSH jelentése szerint 2 millió 855 ezer embert foglalkoztattak az öt fő feletti vállalkozások, illetve az állami szereplők – erre 2008 óta nem volt példa, előtte se nagyon lehetett.

A versenyszférában szezonális okokkal is magyarázható bőség (a nyári munkák miatt mindig több az állás augusztusban) mellett a közmunkások száma is rekordot döntött: a 195 ezer közmunkás minden idők második legnagyobb adata. Egyedül tavaly decemberben foglalkoztattak vagy oktattak ennél több munkanélkülit az állam pénzén.

Mindehhez párosult azonban egy rendkívül kedvező adat is: a versenyszférában – közmunkások nélkül – számolva 1,8 millió foglalkoztatottat regisztráltak, ami azt jelenti: megmaradt a magas munkaerő-piaci kereslet.

A KSH kereseti és álláshely statisztikái az öt főnél többet foglalkoztató cégek és a költségvetési szféra teljes jelentéseire épülnek. Így - annak ellenére, hogy a kisvállalkozások nem szerepelnek bennük – sok szempontból megbízhatóbbak, mint a reprezentatív, háztartási felmérésekre épülő, de nemzetközi módszertanon alapuló foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatai. Valójában a két felmérés ad igazán választ arra, mi történik a munkaerőpiacon – most például minden a növekedésre utal.

A most kiadott létszám és kereseti adatok szerint 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, de a statisztikát torzítják a közfoglalkoztatottak (jóval kisebb) béradatai. Valójában a bérnövekedési ütem átlagosan 3,9 százalékos volt augusztusban.

Ez az idén a bruttó és a nettó és tulajdonképpen a reálkeresetek emelkedését is jelenti, hiszen az adóváltozások nem voltak, az pedig a nyolcadik hónapban szinte nulla volt (0,2 százalék az előző év azonos időszakához képest).

Az augusztusi kereseti statisztikából az tűnik ki, hogy az áremelkedések megszűnését el is hitték a piaci szereplők a nyárra: fokozatosan csökken ugyanis a bérnövekedési ütem (ami nagyobb munkaerő-piaci kereslet mellett érdekes jelenség). Az év elején még bőven 5-7 százalékkal nagyobbak voltak a jövedelmek, míg május óta csökkent az ütem 4 százalék környékére, illetve (augusztusban) ez alá.

Más kérdés, hogy a növekedésben jobbára a költségvetési szféra vette ki a részét: az állam az év elején még 9-10 százalékkal többet fizetett a tavalyinál az alkalmazottainak, május után azonban lementek 2-3 százalékos ütem környékére. A versenyszféra eközben 5-6 százalékról lassított 4-5 százalékos ütemre.

Azt, hogy a jövedelmek alakulása és a munkaerő-piaci kereslet között van összefüggés mutatják az ágazati adatok is. Az informatikai szféra ugyanis szépen lassan utoléri jövedelemben a pénzügyit. A KSH adatai szerint továbbra is a bankoknál és a biztosítóknál lehetett legjobban keresni (átlagosan majdnem 490 ezer forint volt a bruttó január-augusztusban), ám a második (451 ezer forintos átlaggal) már az info-kommunikáció volt.

Itt a keresetek az idén 5,7 százalékkal haladták meg a tavaly azonos időszakit, míg a pénzügyi szférában csak 2,6 százalékos volt a növekedés. a legjobban persze az oktatás járt: a pedagógus béremelés hatására közel 19 százalékkal nőttek a keresetek. Igaz: az átlagos bruttó így is a fele a pénzügyi szféráénak (242 ezer forint).

A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén tevékenykedők keresték az idén is. A 142 ezer forintos átlagos bruttó bér értékelésekor azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy rengeteg közfoglalkoztatott jelenik meg itt, náluk pedig az átlagos fizetés 77 ezer forint volt). Hasonlóan alacsony a fizetés a turizmusban – 153 ezer forint -, ahol azonban a nem annyira látható borravalók némileg finomíthatják a képet.

foglalkoztatottság állások keresetek közfoglalkoztatottak bérek
Kapcsolódó cikkek