Magyar gazdaság

Ismét jön a vesztegzár a kéknyelv miatt?

Újra kimutatta a kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) két Csongrád megyei állattartó telepen, vagyis a tavaly komoly exportkorlátozásokat okozó kór megint megjelent Magyarországon. A NÉBIH új védő- és megfigyelési zónát jelölt ki.

A két érintett gazdaság húsz kilométeres körzetében zárlat van, vagyis tilos a fogékony állatok szállítása, a járási állategészségügyi hivatalok állatorvosai vizsgálják a kérődző állományt. A védő-, illetve a megfigyelési zóna száz, illetve százötven kilométeres sugarú kört jelent a fertőzéstől számítva, ezekről csak engedéllyel lehet kiszállítani a kórra fogékony állatot. Tilos az egyes körzetekből a kevésbé szigorúakban szállítani állatot továbbhizlalásra vagy tenyésztésre. Ezek az előírások szükségesek a betegség terjedésének megakadályozására, de számos problémát is okoznak. A legnehezebb helyzetben azok az állattartók vannak, akiknek egyébként egészséges állatait is tilos elszállítani.

A szúnyogok által terjesztett kéknyelv-vírusra kizárólag a kérődző állatok fogékonyak, emberre ártalmatlan. A betegség komoly gazdasági kárt okoz: a tavaly ősszel dél felől az országba belépő kór miatt decemberre lényegében leállt a kérődző állatok exportja.

„Még nem dönthető el, hogy elszigetelt esetekről vagy egy új járvány kezdetéről van-e szó. A betegséget terjesztő vektor nyugalmi időszaka azonban megszűnt, ami mindenképpen aggodalomra ad okot” – mondta lapunknak Németh Antal. A Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke hozzátette: „az állategészségügyi hatóságok időközben átfogó vakcinázási tervet dolgoztak ki”.

Tavaly becslések szerint több tízezer állatot nem lehetett a kéknyelv miatt értékesíteni továbbhizlalásra és tenyésztésre, ezalatt egy részük ki is nőtt abból a korból, amikor növendékként jó áron lehetett őket eladni. A legfájdalmasabb a török marhakereslet leállása volt, amely korábban évekig nőtt. Tavaly a kéknyelv előtti időszakban a termelők török marhaexportból származó árbevétele még elérte a 20 milliárd forintot.

kéknyelv NÉBIH
Kapcsolódó cikkek