Saul fiának filmes felmenői
A modern magyar film története Fábri Zoltán 1956-os Körhintájával indult, amelyben Hegyi Barnabás operatőr, megelőzve a korát, lerakta a hagyományos ellenében az európai filmművészetben éppen megszülető modern film formanyelvi alapjait. A mai napig minden filmes egyetemen tanítják a körhintán ücsörgő Törőcsik Mari fényképezésének rejtelmeit, vagy a filmbeli esküvői tánc végtelenségig fokozott szenvedélyes fényképezését.
A 60-as évekbeli magyar új hullám, a formanyelvi kísérleteivel híressé vált Balázs Béla Stúdióval együtt megint csak a formanyelvi újítások révén írta be magát az egyetemes filmtörténetbe. Herskó János a Párbeszéddel (1963), Szabó István az Álmodozások korával (1964), Jancsó Miklós a Szegénylegényekkel vagy Sára Sándor a Feldobott kővel (1968) új minőséget teremtett, amely a szórakoztató műfaji filmet is azonnal megtermékenyítette, gondoljunk csak Keleti Márton Tizedes meg a többiek (1965) című vígjátékára. A korszak lezárásaként is értelmezhető csúcspont Huszárik Zoltán Krúdy Gyula remekművét feldolgozó Szindbádja (1971) Latinovits Zoltán feledhetetlen alakításában.
Andy Vajna:
"Továbbra is szeretnénk olyan filmeket támogatni, amelyek sikeresek lehetnek fesztiválokon, de közben nagyon keményen azon is dolgozunk, hogy a hazai nézők számára készülő közönségfilmek is szülessenek" – mondta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a Screen című filmes szaklapnak. Vajna emlékeztetett arra, hogy a magyar filmes szakma vezető személyiségei részéről nagyon sok támadás érte, amikor elfoglalta a posztját, de úgy érzi, sikerült néhány kétkedőt meggyőznie. „Tudom, hogy amikor először megjelentem, azt mondták, hogy mi a fenének jött ez Hollywoodból Magyarországra. Most meg azt, hogy mi lesz velünk, ha elmegy?” – fogalmazott a kormánybiztos. Vajna szerint a filmes szakma „kezdi felfogni, hogy nem ellenség vagyunk. Támogatjuk és segítjük őket” – hangsúlyozta az interjúban.A 80-as években inkább kimagasló egyéni teljesítmények jellemezték mind a magyar, mind pedig a nemzetközi filmművészetet, egységesen talán csak a német újfilm alkotói jelentek meg a palettán ekkor, Fassbinderrel az élen. Ahogy Nemes Jeles László édesapja, Jeles András is a 80-as évek egyik legkiemelkedőbb filmrendezőjeként szintén a filmkép újragondolását tűzte ki célul. Leghíresebb filmje, az 1979-es A kis Valentino a stiláris és műfaji hagyományok elleni lázadások tárháza. Minden idők legjobb tíz magyar szerzői filmje között tartjuk számon. Bódy Gábor Nárcisz és Pszichéje (1980) is a radikális filmnyelvi újítások közé tartozik, amely Weöres Sándor Psyché című verses regényének nagyszabású feldolgozása. Tarr Béla Krasznahorkai László íróval baktat ezen a rögös úton. Az 1987-es Kárhozattal indul az a folyamat, amely az 1994-es Sátántangóval éri el a tetőpontját. A hét és fél órás filmalkotás összefoglalja mindazt az újító gondolatot, ami az előtte lévő tizenöt esztendőben jellemezte a magyar filmművészetet. Talán a filmidő és filmkép hagyományai elleni lázadásként írható le röviden, illetve a szétesés, az elmúlás esztétizálásán.
A világ szétesésének ábrázolására tett kísérleti próbálkozások oka nem volt túl bonyolult, a 90-es évekre ugyanis tényleg darabjaira hullott az addigi kelet-európai világ, a művészek ezt a folyamatot érezték meg és mutatták be. Ám kellett jönnie valami radikális változásnak, ami utat mutat a nemzeti filmgyártásnak az új évezredben.
Az újabb sikerszériát a 2000-ben Simó Sándor rendezői osztályában végzett filmesek indították el. Vagyis Erdélyi Dániel (Előre!), Fazekas Csaba (Boldog születésnapot!), Fischer Gábor (Montecarlo!), Groó Diana (Csoda Krakkóban), Hajdú Szabolcs (Macerás ügyek), Miklauzic Bence (Ébrenjárók), Pálfi György (Hukkle) és Török Ferenc (Moszkva tér). Simó felszabadította osztályának diákjaiban a kísérletező kedvet, rávilágított arra, hogy a magyar film megújítása nagymértékben függ a filmformanyelvtől, és általában önálló, szerzői filmeket várt el tanítványaitól. A korán elhunyt filmes szakembert igazolta az idő. Mindenki nekilátott, hogy saját személyes történetét leforgassa, de mindig valami újszerű nézőpontból vagy újszerű filmes nyelvezetben. Egy évtizednek sem kellett eltelnie, és a sikerszériát az új nemzedék díjakra is váltotta. Hogy csak néhány nevet említsünk a teljesség igénye nélkül: Mundruczó Kornél (Fehér isten), Fliegauf Benedek (Csak a szél), Kocsis Ágnes (Pál Adrienn) vagy Szász János (A nagy füzet). Nemes Jeles László Saul fia tehát nem előzmény nélkül való, s a filmek során végignézve elmondhatjuk, büszke lehet felmenőire.
Janisch: A fiatalok jól ismerik ezt a közeget "Nemes Jeles Laci Türelem című filmje egyértelműen az előzménye volt a Saul fiának, ahol végig egy arcot néztünk, és sokáig nem tudtuk, mi történik, ami fokozta a feszültséget – mondja lapunk megkeresésére Janisch Attila a Hosszú alkony (1997) többszörösen díjnyertes filmrendezője, filmelméleti szakember, aki filmszemlék zsűrijének elnökeként is ismert. Janisch kiemelte, hogy Nemes Jeles nagyszerű partnere volt az operatőr Erdély Mátyás. „Kamaszkora óta ismerem Matyit, csodálom a tehetségét – osztotta meg lapunkkal személyes érzelmeit Janisch. – Nem tetszeleg a film abban, amit ábrázolni szeretne, és ettől lesz zsigeri és borzalmas. Minden, amit nem látunk és ami a fantáziánkra van bízva, a fejünkben áll össze, és sokkal erősebb így a hatása” – magyarázza a filmelméleti szakemberként is ismert filmrendező. Janisch szerint nagyon személyes a nézőpont a Saul fiában, valakinek a válla fölött követjük végig az eseményeket. „Rá is látunk külső szemlélőként és eggyé is válunk vele – fejtegeti. – Őt is látjuk és azt is, amit ő lát. Ebben a filmben a hang és a kép egyformán eredeti. A hanggal könnyebb szorongást előidézni, mint a látvánnyal, mert a látvány konkrét.” Janisch Attila kiemeli, hogy egy olyan formanyelvi közegben mozog a film, amit a fiatalok nagyon jól ismernek, a számítógépes játékok esetében is így látjuk az emberünket sokszor, mint Sault. „Amikor meghallottam Laci sikerét, rögtön kiírtam a Facebook oldalamra, hogy magyar film volt, van és lesz – lelkesedik Janisch. – Nemes Jeles Laci filmje is rákapcsolódott az erős formanyelvvel bíró magyar filmes hagyományra, amely Jancsótól Huszárik Zoltánon, Jeles Andráson keresztül egészen Tarr Béláig tart és tovább. Nekem nagyon tetszett Nemes Laci hozzáállása is a díjhoz. Sőt, még Andy Vajna reakciója is rendben volt, bár azért köztünk még továbbra is sok a vita a támogatások ügyében, de amit mondott, hogy ez a Lacinak a díja, az ő sikere és ők csak örülnek, hogy támogatásra méltónak ítélték, az tetszett. Ez a dolguk ugyanis.” -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.