Nem csak részleges elengedés, de az átalakítás valamely formája is finanszírozhatóvá teheti a jelenleg kezelhetetlen nagyságú görög adósságot - nyilatkozta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a svájci Le Temps lapnak.
Az IMF egyelőre nem vesz részt a 86 milliárd eurós harmadik görög segélyprogramban, mert finanszírozhatatlan méretűnek tartja az ország adósságát. Részvétele feltételeként eddig az adósság csökkentését jelölte meg. A végleges döntést részvételéről a támogatási program feltételei teljesítésének első, októberi felülvizsgálatát követően ígérte az IMF.
Görögország hitelezői - mindenekelőtt Németország - azonban mereven elzárkóznak az ország adósságának csökkentésétől. Ehelyett törlesztési könnyítésekkel, például a kötvények futamidejének meghosszabbításával, törlesztési moratóriummal vagy kamatcsökkentéssel javasolják enyhíteni az adósságfinanszírozás terheit.
A lapnak a törlesztési könnyítésekben képviselt eltérő álláspontokra vonatkozó kérdésére adott válaszában Christine Lagarde úgy fogalmazott, hogy az adósság elengedésének a kérdése eddig még nem merült fel a viták során és "ha jól mennek a dolgok, erre nem is lesz szükség". Elmondta, hogy "meghosszabbított határidőkről, a kamatok csökkentéséről, halasztott törlesztésről tárgyalunk. Az adósság elengedése nem került szóba".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.