Magyar gazdaság

Nem csak a pénz teszi a jó vezérigazgatót

Európa előretört a világ legjobb vezérigazgatóinak élmezőnyében, miután már a társadalmi szempontok is számítanak valamelyest a megítélésükben.

Az élről a 87. helyre esett vissza idén Jeff Bezos, az Amazon főnöke a Harvard Business Review (HBR) listáján, amely a világ száz legjobbnak tartott vezérigazgatóját veszi számba minden évben.

Bezos lecsúszását az okozta, hogy a tekintélyes folyóirat szakértői egy új megítélési szempontot is bevezettek, ez pedig az adott menedzser által vezetett cég környezeti és szociális teljesítményét, valamint irányítási módját összesítő ESG-mérce. A Sustainanalytics piackutató módszerével kidolgozott ESG 20 százalékot nyomott a latban a besoroláskor, a maradékot továbbra is a korábban egyeduralkodó pénzügyi teljesítmény határozta meg (például a részvényesi megtérülés és a piaci érték változása).

Az új szemléletű lista élére nem egy globális sztármenedzser került, hanem a dán Novo Nordisk gyógyszeripari cég vezére, Lars Rebien Sorensen. Az indoklás szerint Srensent a magas ESG-besorolás emelte föl – bár a pénzügyi szempontok szerint is a 6. helyen áll –, ebben közrejátszott például az, hogy a Nordisk nagy diszkonttal adja az inzulint a fejlődő országoknak, lobbizási politikája transzparens és korlátozott, emellett felelős módon jár el az állatkísérleteknél.

A pénzügyi szemlélet visszaszorulásával magyarázzák a sajtókommentárok azt is, hogy az első tízbe az USA-ból idén csak hárman kerültek be (szemben a tavalyi héttel), egy hely jutott Japánnak, a többit európai vezérek szerezték meg. Amiben viszont nincs változás: a legjobb százba idén is csak két nő tudott bekerülni. Amikor a HBR nyomdába ment, Martin Winterkorn még a Volkswagen vezérigazgatója volt, és az előkelő 20. helyre került a listán – a neki adott erős ESG-pontot azóta lerontotta a Sustainanalytics.

vezérigazgató gyógyszercég
Kapcsolódó cikkek