BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdődött az IMF-casting

Február 10-ig tehetnek javaslatot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új főigazgatójának személyére az alap kormányzói vagy igazgatói – tette közzé az IMF honlapján az igazgatóság vezetője, Alekszej Mozsin.

A kiválasztási folyamatot március elejére le akarják zárni, és 2011-hez hasonlóan most is konszenzussal szeretnék kiválasztani az IMF irányítóját.

A jelenlegi főigazgató, Christine Lagarde mandátuma idén július 5-én jár le; a volt francia pénzügyminiszter annak idején a mexikói jegybankelnökkel, Augustin Carstensszel versenyzett a posztért, amely a szexbotrányban keveredett Dominique Strauss-Kahn lemondása után üresedett meg. Lagarde már tavaly októberben jelezte, hogy készen áll egy újabb terminusra, és mindeddig nem jelentkezett érdemi kihívója.

A jelölési időszak washingtoni idő szerint ma egy perccel éjfél után nyílt meg, és azonnal befutott az első jelölés Christine Lagarde-re, George Osborne brit pénzügyminiszter részéről. A német pénzügyminisztérium közleményben üdvözölte Lagarde jelöltségét, Manuel Valls francia kormányfő pedig Davosban mondta el a Reuters kérdésére, hogy támogatják, erről holnap adnak ki hivatalos közleményt. A kérdés már csak az, hogy mit szól az IMF-ben nagy szavazati súllyal  rendelkező USA, bár szakértők szerint Lagarde elfogadottságát mutatja, hogy a Kongresszus tavaly jóváhagyta azt reformprogramot, amely Kína és más feltörekvők javára módosítja a Valutaalapon belüli szavazati arányokat.

Nehézséget okozhat az IMF-vezér újraválasztásában, hogy a francia köztársasági bíróság (CJR) decemberi döntése szerint hanyagság gyanúja miatt bíróság elé kell állnia a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban – Lagarde pénzügyminisztersége idején – kifizetett 400 millió eurós állami kártalanítás miatt. Az IMF igazgatósága támogatásáról és bizalmáról biztosította Lagarde-ot a CJR döntése után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.