Magyar gazdaság

Magyarország a dobogó tetején

A világgazdasági válság előtt Magyarország félhetett a legjobban, hogy elsodorja egy vihar, most viszont már sokkal jobb helyzetben vagyunk.

Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk, Lengyelország és Törökország közé.

A külső sérülékenység csökkent, a költségvetési problémák már nem jelentkeznek olyan jelentősen – miután a kormány leszorította a deficitet – és a makroadatok alapján a gazdaság már nem küzd növekedési problémákkal, mindezek miatt sokkal stabilabbnak értékelik Magyarországot a Morgan Stanley közgazdászai.

Az elemzők a fizetési mérleg többletét és a külső csökkenését hozzák fel, amelyek fő hajtóerőt jelentettek a sebezhetőség csökkenésében az elmúlt években. „Magyarország rendelkezik a legerősebb külső pozícióval a CEEMEA térség összes országa közül” – mutat rá a Morgan Stanley, hozzátéve, hogy a fizetési mérleg és a tőkemérleg többlete meghaladja a 9 százalékát. Kiemelik, hogy a javulásban az elmúlt időszakban kulcsszerepet játszott az olajár hanyatlása – ami importáló országként javítja a mérleget –, de a szakértők szerint a többlet nagy része sokkal inkább strukturális, semmint ciklikus tényezők eredménye; vagyis nem az olajár a fő mozgatórugó hosszú távon.

Nem csak a külső adósság erőteljes csökkenése, hanem a devizahitelek forintosítása, valamint a belföldiek állampapír-vásárlása is segíti Magyarország helyzetének javulását. Utóbbi két csatornán keresztül is jelentkezik: egyrészt a lakosság egyre növekvő kötvényvásárlásával, másrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) önfinanszírozási programjával. Ennek keretében az MNB arra készteti a bankokat, hogy finanszírozzák az államot.

A Morgan Stanley ugyanakkor kiemeli azt is, hogy a magyar GDP-arányos államadósság továbbra is 78 százalékos (ez a harmadik negyedéves adat, év végére vélhetően 76 százalék alá csökkenhetett a mutató), ugyanakkor a kamatterhek mérséklődtek és a költségvetési hiány nem volt még annyira alacsony az elmúlt tizenöt évben, mint most (idén 2 százalékos deficit várható a kormány szerint). A szakértők úgy vélik, ezek a folyamatok lassan csökkentik a GDP-arányos államadósságot is.

Magyarország már csak mérsékelten sérülékeny, de a következő negyedévekben folytatódhat a javulás a Morgan Stanley szerint annak ellenére, hogy a lassulhat. Elemzők úgy vélik, hogy a 2014-es 3,7, majd a tavalyi 2,9 százalékos GDP-növekedés után idén 2-2,5 százalékos bővülés várható. A Morgan Stanley kiemeli, a sérülékenységben látott javulás kedvező előjele annak, hogy Magyarország 2011 után ismét visszakerüljön a befektetésre ajánlott kategóriába a hitelminősítőknél. Az elemzők úgy vélik, erre idén sor kerülhet.

Ukrajna a legkockázatosabb

Magyarország mellett Szerbia és Ukrajna volt legsérülékenyebb 2008-ban, de hazánk jóval kedvezőtlenebb helyzetben volt a Morgan Stanley szerint, mint a többi ország. Ma már a fegyveres konfliktusoktól sújtott Ukrajna a CEEMEA régió feketebáránya, de közvetlenül követi Szerbia. A dobogó harmadik helyére Dél-Afrika került. Magyarország mellett sokat javult Izrael, Románia, Lengyelország és Csehország megítélése. Utóbbi két országnak a válság előtt sem voltak nagy gondjai.

Morgan Stanley gazdaság világgazdaság adósság
Kapcsolódó cikkek