A negatív kamattól a pénzesőig

Semmi értelmét sem látja Jens Weidmann annak, hogy szakmai vita induljon meg Milton Freidmann lassan fél évszázados ötletéről, amely szerint a jegybankok helikopterről szórhatnának pénzt a nép közé a fogyasztás, a kereslet serkentésére. Ám a tény, hogy ezt a témát most hozta szóba a Bundesbank elnöke, arra utal, hogy a várakozás alatt teljesítő világgazdaság, a deflációs veszély, az elégtelen kereslet és a sérült pénzügyi rendszerek korában talán csak ez a lépés hozhat megoldást. S nyilván ezért írta hétfői elemzésében a Roubini Economics csapata is, hogy a mesterséges pénzeső eshetősége mindinkább a figyelem előterébe kerül.

Ám Weidmann szerint semmi értelme sincs ennek a szakmai ütközetnek, mert a monetáris politika úgysem oldja meg azokat a gondokat, amelyekkel szerkezeti reformok révén az egyes euróövezeti tagországoknak foglalkozniuk kellene. S minél tovább kísérletezik a jegybank az egyre lazább feltételekkel, a mérlege felduzzasztásával, a hatás egyre gyengül. Nem támogatja lelkesen Weidmann az Európai Központi Bank (EKB) döntéseit, ideértve a negatív betéti kamatokat.

Nem úgy Christine Lagarde. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezére a hét végén arról értekezett, hogy a negatív kamat valójában segített. Sokkal rosszabb helyzetben volna a világ, ha a jegybankok nem eveznek egyre beljebb az ismeretlen vizeken. A növekedés még lassúbb volna, az infláció pedig még alacsonyabb. A Japántól az eurózónán és Svájcon át Dániáig és Svédországig terjedő negatív kamatzóna tapasztalatait azonban még nem értékelték mélyrehatóan a nemzetközi szervezetek, s voltaképpen a vita még erről a fejleményről is csak kibontakozóban van. S hogy a helikopterről szórható pénz is bekerült a diskurzusba, jól jelzi, milyen aggodalmakat kelt a világgazdaság általános állapota.

Az amerikai jegybank (Fed) elvileg tanulmányozza a kérdést, de Janet Yellen elnök azt hangoztatja, hogy nem érlelődik ilyen döntés. Ám elődje, Ben Bernanke blogbejegyzésében azt írta: annak esélye, hogy a Fed belátható időn belül beveti ezt az eszközt, elhanyagolható, ám érdemes mélyebben elemezni az összefüggéseket. A negatív kamatnak ugyanis vannak előnyei, a költségei pedig vállalhatók. Bernanke szerint túl sok fölösleges izgalom kísérte a kamatok nulla százalék alá süllyedését.

Ezen a történelmi fordulóponton már régebben túltette magát Wolfgang Münchau, a Financial Times szakírója, aki az euróövezeti válság minden apró rezdülését előre jelezte. Úgy véli: be kéne látni, hogy az Egyesült Államokhoz és Japánhoz képest az EKB késve és korlátozottan kezdte meg a mennyiségi lazítást, ami nem is hozta meg a várt eredményt. Ha minden euróövezeti polgár kapna – mondjuk öt év alatt három- vagy tízezer eurót –, az igenis meglökné a keresletet, s beruházásokra ösztönözne e kereslet kielégítésére.

Hasonlóképpen gondolkodik az FT tekintélyes közírója, Martin Wolf is, aki nem érti, hogy nullaszázalékos vagy negatív kamaton miért ódzkodnak egyes államok a fiskális ösztönzéstől, még az OECD és részben az IMF ajánlásai ellenére is. Ám ha ezt teszik, akkor nem marad más hátra, mint hogy a megtakarításoknak és a beruházásoknak a megbomlott egyensúlyát, a fenntarthatatlannak bizonyult hitelbővülés korszakának a lezárultát a jegybankok úgy kezelik, hogy átutalnak – vagyis a szó szoros értelmében nem nyomtatnak – pénzt elköltésre közvetlenül a fogyasztóknak. A helikoptert meg lehet spórolni, de a pénzszórást nem.