Kedvező marad a költségvetési hiány
Az egyik legjobban várt mutató a héten az eurózóna márciusi előzetes inflációs adata lesz. Az előrejelzések szerint enyhült, de maradt a defláció az eurózónában és noha a nyersolaj ára már rövid távú felfelé mutató trendben mozog, Dunai Gábor, az OTP Bank elemzője szerint 40 dollár feletti olajár mellett sem számíthatunk 1 százalékot elérő éves inflációra a jövő év elejéig. Eközben a gazdaság továbbra is lassulni látszik, és az euró sem tudott gyengülni az Európai Központi Bank március 10-én bejelentett lazítási csomagja után, így a jegybank napirenden tarthatja majd a további monetáris élénkítés lehetőségét.
Magyarországon a kormányzati szektor egyenlegét teszik közzé pénteken: a költségvetési hiány tavaly mindössze a GDP 1,7 százaléka lehetett az OTP becslése szerint, szemben a kormány 2,4 százalékos hiánycéljával. A kedvezőbb mutató mögött részben az húzódik meg, hogy az európai uniós állami beruházások felfutásával a bevételként elszámolható uniós társfinanszírozás emelkedett, a hazai forrásból finanszírozott beruházások pedig csökkentek. A hiány lényegesen alacsonyabb is lehetett volna, de a kormány az uniós források 100 százalékos lehívása érdekében év végén saját forrásból megfinanszírozott mintegy 400 milliárd forintnyi költést. A kormány idei hiánycélja 2 százalék, a CSOK ehhez képest akár 0,5 százalékpontos növekedést is eredményezhet. Ezt azonban ellensúlyozhatják a kedvező alapfolyamatok és az állami földek értékesítéséből származó, a GDP 1 százalékát elérő egyszeri bevételek – véli Kondora Szilárd, az OTP Bank szakértője –, így a GDP 1,7 százaléka lehet a deficit.
Az USA-ban a munkaerő-piaci adatokra lesz érdemes figyelni, ezek várhatóan továbbra is feszes helyzetről fognak árulkodni, a bérnyomás azonban még csak mérsékelten van jelen. Ha a nominális béremelkedés gyorsulna, akkor a bőven 2 százalék fölötti maginflációval együtt a Fed egy a jelenleg árazottnál hamarabbi kamatemelésre kényszerülhetne, ami az év második felében okozhat meglepetést.


