Nagyjából 25 ezren csatlakoztak tegnap az országos pedagógussztrájkhoz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) előzetes adatai szerint, az érintett 4970 intézmény közül 1185-ben volt munkabeszüntetés (azt nem tudni, hogy a délre mindenkinek meghirdetett ötperces leálláshoz hányan csatlakoztak). Egyes intézményekben minden dolgozó sztrájkolt – mondta el az MTI szerint sajtótájékoztatóján Galló Istvánné, a PSZ elnöke –, másokban csak egy csoportjuk. A szociális ágazat sztrájkjában részt vevők számáról nem tudott adatot a PSZ vezetője. Ekkora munkabeszüntetés utoljára 1995-ben volt – emlékeztetett Gallóné –, eredményessége majd a tárgyalásokon derül ki. A szakszervezetek nem fogadták el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslatát, amelyet egy nappal a sztrájk előtt tett a nem pedagógus végzettségű nevelési-oktatási dolgozóknak szánt kétszer 35 ezer forintos idei pluszjuttatásról. Az érdekképviseletek legalább 100 ezer forintot akarnak, és azt is elutasítják, hogy az ajánlat csak a Klik által foglalkoztatottakra vonatkozzon.
A PSZ-nek négy nagy elvárása közül csupán a Klik átszervezését illetőben közeledtek az álláspontok a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokon – indokolta a munkabeszüntetést még annak kezdete előtt a szakszervezet elnöke. A kötelező óraszám csökkentése, a nevelő-oktató munkát segítő dolgozók javadalmazása, az átlagon felüli teljesítmények után intézményvezetői hatáskörben adható pluszjuttatások ügyében nem történt előrelépés.
Az oktatási államtitkárság a sztrájk után kiadott közleményében kiemelte: a kérdések többségében érdemi előrehaladást értek már el, és továbbra is várják az érintetteket a köznevelési kerekasztalnál – Gallóné szerint a jövő héten folytatják a tárgyalásokat. A munkabeszüntetésben az államtitkárság szerint csak az érintettek ötöde vett részt; az Emmi adatai el fognak térni a PSZ-étől – jelezte előre a szervezet elnöke –, mert a tárca csak a Klik alá tartozó intézmények számaira lát rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.