Magyar gazdaság

Orbán Viktor: Európa a szakadék szélén van

Kína felemelkedése egy pszichológiai problémára hívja fel a figyelmet Európában" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jegybank által szervezett Lámfalussy-konferencián. Ahelyett, hogy tanulnánk belőle, energiáink egy részét arra fordítjuk, hogy megmagyarázzuk, miért nincs. Ahelyett, hogy megértenénk, azt aratjuk megmagyarázni, hogy nincs is úgy – mondta a miniszterelnök. Szavai alapján az idő egyelőre nem az eurót igazolta, nem azt, hogy lenne belátás a fiskális és politikai unió irányába. Ez az európai jövő legnagyobb kérdésre – vélekedett.

A 2008-as pénzügyi válság óta egy paradigmaváltás zajlik a világban és a világpolitikában. Orbán Viktor hangsúlyozta: az európai országok sikerességének fokmérője, hogy kik azok, akik ezt a váltást megtették, és kik azok, akik követték vagy még csak az eszmélés fázásban vannak. Szerinte már nem él a világ régi rendje, több erőközpont jött létre. „Erről azonban nincs közmegegyezés” – tette hozzá.

A régi paradigma hívei azt mondják, hogy nem eszik olyan forrón a kását, nem lehet olyan változásokat megcélozni, mint amit Donald Trump új amerikai elnök tesz, pedig már mögöttünk van egy Brexit, az amerikai elnökválasztás és egy olasz népszavazás – mondta Orbán Viktor. „Ami van, az lehetséges. Ez nem csak Kínára, hanem az USA-ra is igaz” – emelte ki.

Szerinte egy kulcsmondata van Trump múlt heti beszédének. Ez nem az, hogy Amerikai az első, hanem az utána következő. Az, hogy minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre – hangsúlyozta Orbán Viktor. „Ez a nagy változás” – mondta, kiemelve, hogy ez a mondat korábban nem hangozhatott volna el az amerikai elnök szájából. Vége van annak a természetellenes állapotnak, hogy amikor az ember belső kényszerek hatására nem meri kimondani, amit gondol. „Nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni, nagy dolog, nagy szabadág, és nagy ajándék.”

Orbán Viktor kiemelte: a több pólus több modellt hoz a világgazdaságba. A bilaterális megoldások előtt nyílik meg a tér, katonapolitikában és gazdaságpolitikában is. Szerinte a világgazdaság ma azért nő, mert léteznek különböző modellek, különböző gazdaságpolitikák. Az új központok felemelkedését üdvözölnünk kell, semmint veszélynek tekinteni – vélekedett. Azt mondta, ha pozícióvesztésnek és kockázatnak ítéljük ezt, akkor saját magunkat ítéljük sikertelenségre. „Kína nem egy üstökös, hanem állócsillag, amely hosszú évtizedekig fogja meghatározni a világgazdásgot” – folytatta. Megemlítette Oroszországot is, amely szavai szerint „túlélte a nyugati izolációs és rendszerbuktató kísérleteket”, az alacsony olajárat és a szankciókat. A kérdés az, hogy meg tudjuk-e védeni magunkat külső segítség nélkül is. A válasz szerinte az, hogy ezt nem tudjuk kimondani, ezért szükség van közös európai védelmi szövetségre.

"Alig ismerünk Európára. Európa négy nagy válsággal, a növekedési, demográfiai, közbiztonsági és terror, valamint külpolitikai krízissel küzd, és egyiket sem volt képes megnyugtatóan megválaszolni" – mondta a miniszterelnök. A mi életünket befolyásoló térségekben semmilyen hatással nem vagyunk. Európa fuldoklik az adósságban, a csigalassú, és közel sem olyan biztonságos, mint volt. Az európai kontinens egyre gyengébb, globális szereplőből regionális szereplő lett, s lassan már ezért is meg kell küzdenie – vélte Orbán Viktor.

Brüsszel egy utópia, a nemzetek feletti Európa rabja lett. „Ez egy illúzió, nincs európai nép, európai népek vannak, de nincs európai nép, így pedig nem lehet felépíteni egy európai intézményrendszert”- fogalmazott. Szavai szerint a szakadék szélén vagyunk, el kell ereszteni a föderalizmus illúzióját, és Európát is több pólusúvá kell tennie.

"Ebben Európa erős pólusává szeretnénk válni. Kössünk új típusú együttműködéseket az USA-val a hamvába holt szabadkereskedelmi megállapodás helyett, mert ez nem jön létre" – emelte ki. Kössünk megállapodást Kínával, vegyük elő Oroszország kérdését – sorolta.

Úgy fogalmazott: az a nemzet, amely nem képes magát újjáteremteni, az nem érdemli meg, hogy létezzen, az nem hisz a jövőjében, lemond arról a jogról, hogy létezzen. "A mi házunk is ég" – utalt a fogyatkozó magyar népességre, de megemlítette az elmúlt időszakban hozott családpolitikai intézkedéseket. "Aki kívülről keres megoldást, fel kell adni identitását, ez van a sors könyvébe megírva."

Lámfalussy-konferencia Orbán Viktor
Kapcsolódó cikkek