Nyomasztja az HSBC-t a gyengébb növekedés
Hat százalékot esett az HSBC óriásbank részvényárfolyama Londonban, miután közzétette a befektetők számára elkeserítő gyorsjelentését. A brit-hongkongi bankház éves adózás előtti eredménye 62 százalékos csökkenéssel 7,1 milliárd dollárra zuhant tavaly, messze elmaradva a Thomson Reuters elemzőinek 14,4 milliárdról szóló várakozásaitól. Eközben az éves bevétel az ötödével, 47,9 milliárd dollárra zsugorodott. A gyengébb mutatók ismeretében a HSBC 12 százalékkal 3 milliárd dollárra csökkentette a tavalyi év után járó, a dolgozók és a részvényesek között felosztható keretet. A lelombozott kedélyeket egymilliárd dolláros részvény-visszavásárlási program meghirdetésével próbálták feljavítani, ehhez fedezetként a folyton veszteséget termelő brazíliai érdekeltségük eladásából befolyt 5,2 milliárd dolláros összeget használják fel – írja a Reuters. A bank tőkehelyzete ugyanakkor stabil, Tier1 rátája 13,6 százalékos.
Bár az HSBC az elkövetkező kamatemelési hullám egyik nyertese lehet, ez eddig nem látszik a számain, mivel a szerkezetváltási programmal járó hatalmas kiadások mélybe húzzák a pénzintézetet, ahogy a brazil leánycég is koloncként nehezedett rá. Az igazi gondot azonban az okozza, hogy két legfontosabb piacán, Nagy-Britanniában és Kínában lanyhul a gazdasági növekedés. Emellett nehezíti a helyzetét az idén, hogy félmilliárd dollárt elvisz a szabályozó környezet szigorodása, de az árfolyammozgások is a bank ellen dolgoznak. A Brexit viszont Stuart Gulliver vezérigazgató szerint nem érinti egyelőre érdemben a gazdálkodásukat, a nagybank 43 ezer nagy-britanniai dolgozójából első körben mindössze ezret fog Párizsba átköltöztetni, amint világossá válik az Európai Unióból való kilépés forgatókönyve.


