A múlt héten SIP Steindl Imre Programiroda Nonprofit Zrt. néven jegyezte be a cégbíróság a budapesti Kossuth tér épületeinek felújítását menedzselő céget. A kiemelt állami projektcéget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. alapította, de a tulajdonosi jogokat az Országgyűlés Hivatala (OH) gyakorolja. Az induláshoz 505 millió forint állami apanázst kapott a társaság, amelyből 5 millió jelent meg az alaptőkében, a többi a tőketartalékba került.
A megfontolás az volt, hogy a Kossuth tér átalakítását is az OH vezényelte le, és azzal harmonizálva, ahhoz méltóan végezzék el a környező, állami tulajdonú épületek és környezetük felújítását – magyarázta a cégalapítást a Világgazdaságnak Such György, a hivatal főigazgatója, hozzátéve, hogy a gazdasági társasági forma jobban megfelel a feladatnak.

A SIP menedzseli a beruházásokat, a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését ugyanúgy, mint a kivitelezők tendereztetését, később pedig ez a cég üzemelteti majd az épületeket is. Az igazgatóság tagja Such György mellett Wachsler Tamás egykori honvédelmi közigazgatási államtitkár, jelenleg a Steindl-program igazgatója, valamint Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára. A felügyelőbizottság elnöke Bakos Emil, az OH gazdaságifőigazgató-helyettese, az ellenőrző testület tagja Kandra Ildikó és Füleky Zsolt – mindketten a kancellária helyettes államtitkárai.

A Steindl-program összköltségéről egyelőre nincsenek becslések, tekintettel arra, hogy egyes épületek műszaki felmérése még csak ezután kezdődik. Eddig az Országház előtti tér átalakítása történt meg, háromszintes mélygarázs, föld alatti látogatóközpont épült, és megújult az Igazságügyi Minisztérium Kossuth tér 4. szám alatti eklektikus stílusú épületének homlokzata is. Ezek költségei meghaladták a 31 milliárd forintot.


Ami a további építkezéseket illeti, az idevágó kormányhatározat szerint jövő szeptember végéig kell felépülnie a Kossuth Lajos tér 6–8. szám alatt – a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége egykori székházának helyén – az Országgyűlés hivatali szervezete számára az új irodaháznak, amelyet föld alatti alagút köt majd össze a Parlament épületével.

Ugyancsak jövőre, de március végéig kell elvégezni a Balassi Bálint utca 1–5. szám alatti épület rekonstrukcióját, az eredeti homlokzat és tetőidom helyreállítását. Hasonló kivitelezési határidők még nincsenek a többi épülethez, de az előkészületeket már ütemezte az említett kormányhatározat. Fél éven belül el kell végezni a Földművelésügyi Minisztérium épületének építészeti és műszaki felmérését, döntés-előkészítő tanulmányt kell készíteni az épületben jelenleg működő állami intézmények és nemzetközi szervezetek struktúrájának elemzését és a műszaki lehetőségeket figyelembe véve. Távolabbi projekt az egykori Kúria épületének funkcióváltása.

A tervek arról szólnak, hogy a jelenlegi Néprajzi Múzeum helyére az évtized végén költözik majd a Kúria, mégpedig akkor, ha a Városligetben elkészül a múzeumnak helyet épület.