Magyar gazdaság

Márciusban újra lazíthatnak

Várhatóan tovább lazít a monetáris kondíciókon az MNB márciusban, aminek hatására tartósan alacsonyan maradhatnak a bankközi kamatok és az állampapírhozamok

A 0,9 százalékos alapkamat szinten tartása mellett további nem hagyományos monetáris lazításra utalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a múlt heti kamatdöntés után kiadott közleményében, és a 3 hónapos betétállomány maximális szintjének még erőteljesebb csökkentését jelenthetik be márciusban – vélekednek a Világgazdaság által megkérdezett közgazdászok.

A monetáris tanács decemberi ülésén 750 milliárd forintban korlátozta a 3 hónapos betét 2017. első negyedév végén fennálló állományát, ami a tanács várakozása szerint további minimum 100-200 milliárd forint kiszorítását jelenti a betéti eszközből. A jegybank a pénzpiaci hozamok mérséklődésén keresztül kívánja elérni a monetáris kondíciók lazítását és a ennek megfelelő ösztönzését. A tanács múlt keddi közleménye szerint, amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, készek a monetáris kondíciók további lazítására nem hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával.

„Márciusban arról dönthetnek, hogy további 150 milliárd forinttal, 600 milliárdra csökkentik a 3 hónapos betétállományt június végére” – mondta a Világgazdaságnak Németh Dávid, a K&H Bank vezető közgazdásza. Németh Dávid szerint ezzel tartósan alacsony szinten tartanák a Bubor-kamatot és a rövid lejáratú állampapírok hozamát. Az Equilor elemzői ennél esetleg kisebb, 100-150 milliárd forintos korlátozásra számítanak a 3 hónapos eszközt tekintve. A CIB szakértői pedig lehetségesnek tartanak további nem konvencionális intézkedéseket, bár úgy látják, hogy a mozgástér ezen a területen is szűkült.

Németh Dávid arra is felhívta a figyelmet, hogy márciusban már a friss inflációs jelentés ismeretében hozza meg a döntését a tanács, amely minden bizonnyal élénkülő inflációs környezetet mutat majd. A K&H szakértője arra számít, hogy az jövőre eléri és meg is haladja a jegybank 3 százalékos célját. A jegybank jelenlegi előrejelzése az idei évre 2,4, jövőre pedig 3 százalékos inflációt mutat.

A múlt heti közleményben azonban nem utal arra a tanács, hogy az infláció emelkedése miatt bármilyen lépésre készülnének, sőt továbbra is tartósan laza monetáris kondíciókat szeretnének fenntartani. A CIB Bank elemzői arra jutottak, hogy a februári közleményt és a korábbi jegybanki kommentárokat is figyelembe véve tehát hosszabb ideig, akár 2017 végéig változatlan alapkamat valószínűsíthető, de vannak, akik 2018-ra is ezt a szintet prognosztizálják. Egyes előrejelzések a jövő évre már emelkedő alapkamattal számolnak, mi­után az infláció is egyre emelkedik, a jegybank tisztviselői azonban folyamatosan hűtik a kamatemelési várakozásokat.

alapkamat hitelkamatok nemzeti bank lakáshitel MNB kamatdöntés
Kapcsolódó cikkek