BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekorderedmény az Ersténél

Történetének legjobb eredményét érte el tavaly az Erste Csoport. A magyar leánybank eközben ismét nyereségessé vált, és ügyfeleinek száma közelít a millióhoz

Rekordszintű, 1,26 milliárd eurós nettó eredményt ért el tavaly az Erste Csoport, ami 30,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – derül ki a pénzügyi szolgáltató tegnap közzétett éves adataiból. Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója szerint a jó eredmény a kockázati költségek csökkenésének köszönhető, amit viszont az eszközminőség olyan mértékű javulása idézett elő, amelynek eredményeként 5 százalék alá esett a nem teljesítő hitelek aránya.

A hitelállomány Treichl értékelése szerint „tisztességesnek mondható” mértékben bővült, hiszen a nettó kihelyezések összege közel ötmilliárd eurót ért el 2016-ban, ugyanakkor az ügyfélbetétek összege – ideértve a lakossági és a vállalati üzletágat egyaránt – tízmilliárd eurót meghaladó mértékben növekedett. A vezérigazgató emlékeztetett arra: mivel a kelet-közép-európai régió gazdasági növekedésének üteme ismételten meghaladta az euró­övezet átlagát, minden leányvállalat jó teljesítményt nyújtva járult hozzá a csoportszintű nettó nyereség alakulásához. „A jó eredményekre alapozva az Erste részvényenként egy euró osztalék kifizetésére tesz javaslatot részvényeseinek” – közölte a vezérigazgató.

A magyar leánybank eközben ismét nyereségessé vált: a bankcsoport által közzétett részletes adatok szerint 2016 egészében 139,2 millió eurós – mostani árfolyamon számolva hozzávetőlegesen 42,8 milliárd forintos – nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 71,1 millió eurós – 21,8 milliárd forintos – veszteséggel.

„A magyarországi Erste Banknak 2016 a pozitív eredményfordulat éve volt. A várakozásoknál is nagyobb profitot ráadásul a bank úgy tudta elérni, hogy közben több területen is ugrásszerűen fejlődött. Kétszer annyi személyi kölcsönt folyósított, mint előző évben, a jelzálog-hitelezésben pedig 60 százalékkal nőtt a teljesítménye. Látványos volt a bővülés a vállalati szektorban is, a kkv-hitelállomány 20 százalékkal bővült, ami többszörösen meghaladja a piaci átlagot. Eközben jelentős portfóliótisztítást hajtott végre, amelynek eredményeként a nem teljesítő hitelek részaránya már egy számjegyű, ami a legalacsonyabb érték a hazai nagybankok között” – mondta az eredmények kapcsán Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója.

„Várakozásaink szerint – tette hozzá – 2017 a további lendületes növekedés éve lesz az Erste Bank Hungarynél, amely már csaknem egymillió ügyfelet szolgál ki, a citibankos ügyfelek átvételével pedig az Erste vált Magyarország legnagyobb hitelkártya-kibocsátó bankjává. A lakossági ágazatban további növekedést várunk a személyi kölcsönök és hitelkártyák területén. A vállalati hitelezésben szinte minden részpiacon növekedésre számítunk, és a piacot meghaladó ütemben szeretnénk bővülni” – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.