A külpiacot célozza a búzafeldolgozó
Letették a Visonta Projekt Kft. búzafeldolgozó üzemének alapkövét: Magyarország egyetlen búzakeményítő-gyára 33 ezer négyzetméteren terül majd el, és közvetlenül 250 munkahelyet teremt, míg a beszállítók révén további 500 főnek biztosít majd munkát 2018 végére. Mészáros Lőrinc, a projekt tulajdonosának szavai szerint az összesen 93 millió eurós (közel 30 milliárd forintos) beruházáshoz a kormány 20 millió eurós támogatást nyújtott – mint kiemelt beruházásnak –, a tulajdonosok 25 millió önerővel járultak hozzá, míg a fennmaradó összeget banki hitelekből finanszírozták.
Az alapkőletételen beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki szerint a beruházás a modern magyar élelmiszeriparról és mezőgazdaságról is szól, hozzájárul majd a gazdaság versenyképesebbé tételéhez. Az üzemben különböző típusú keményítőt, alkoholt és takarmányterméket állítanak majd elő további felhasználásra főként az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Mészáros elmondta, hogy az itt előállítani tervezett termékek 70 százalékát exportra szánják.
A miniszter hangsúlyozta, hogy kedvező folyamatok zajlanak a nemzetgazdaság stratégiai ágazataiban: a mezőgazdaság kibocsátása 2010 óta 55 százalékkal nőtt, az élelmiszeriparé pedig 45 százalékkal bővült. Az élelmiszeripar adja a bruttó nemzeti termék (GDP) 2,4 százalékát (a mezőgazdasággal együtt az 5,8 százalékát), az ipari termelésből való részesedése pedig 12 százalék – a cél a részarány 5 százalékos emelése. Az ágazat közvetlenül százezer embernek ad megélhetést – sorolta a tárcavezető. Varga Mihály szerint a magyar termékek, akár exportra mennek, akár a hazai fogyasztást segítik, világszínvonalat kell hogy képviseljenek. A miniszter szerint stratégiai cél, hogy az exportban 10 százalékra emelkedjen a feldolgozott termékek aránya, illetve a jelenlegi 36 százalékos importhányad csökkenjen az iparágban.


