BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nullaszázalékos hitelre várnak

Kevés hiteligény érkezik a bankokhoz, pedig a pénzintézetek mindent és mindenkit finanszíroznak – mondta Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója. Az a tapasztalat, hogy mindenki nullaszázalékos hitelt szeretne kapni, és ezért nagyon nehéz helyzetben vagyunk mi is – mutatott rá.

Vida szerint a lakosság visszanyerte a bizalmát a bankok iránt, úgy gondolják, hogy érdemes hitelből építkezni, jövőt építeni. Vida József szerint a kamatcsökkentés annak köszönhető, hogy a kedvező gazdasági folyamatok miatt csökkentek a kockázatok, amire reagáltak a bankok.

A vállalati szegmenst tekintve az agráriumot kiemelten kezeli a TakarékBank, ügyfeleikkel napi kapcsolatban is állnak. A bank elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, az MNB korábban is segítette a kkv-kat. A Növekedési hitelprogramok beégették azt, hogy 2,5 százalék fölött nem szabad hitelt felvenni, ezt követte a Piaci hitelprogram és az MFB-s hitelkonstrukció, amelyben csaknem 540 milliárd forintnyi vissza nem térítendő terméket ajánlanak ki a vállalatoknak. – A helyi kkv-k lojálisak velünk, szeretnek velünk bankolni, és tudják, hogy mindig a legtöbbet próbáljuk kínálni nekik – mondta.

A TakarékBank – mint MFB Pont-üzemeltető – a vállalatfinanszírozás területén nagyon jó évet tud maga mögött, hiszen az elmúlt évben 44 milliárd forintban hirdetett meg hitelkonstrukciót kkv-knak. Ez a keret márciusra elfogyott, pedig 73 milliárdra emelték az összeget. „A nullaszázalékos hitelprogram megállt, ezt a keretet újra kell gondolnunk nekünk is” – összegezte Vida.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.