A tengerentúlra koncentrálnak
A sikeres, versenyképes, innovatív cégek számára az összefogás, az együttműködés és a piaci kapcsolatrendszer egyaránt szükséges – mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a Világgazdaság Légy innovatív! Élj a lehetőséggel! című konferenciáján. A kereskedőház négy kontinens közel 60 országában van jelen, és négy kompetencia-központtal rendelkezik. Hangsúlyozta: az elmúlt két évben sokat dolgoztak azon, hogy a nagykövetségekkel és a külgazdasági attasékkal együtt valósítsák meg a hazai vállalkozásokat segítő programokat, amelyeket elérhetővé tettek a határon túli magyar vállalatok számára is. „A határon túli együttműködések versenyképesebbé teszik a hazai vállalatokat is.”
Elmondása szerint cégekre szabottan próbálnak működni. Céljuk, hogy a mikro-, kis-, közepes és nagyvállalatok is eldönthessék, milyen mélységben dolgozzanak együtt az MNKH-val, és cégekre szabott exportfejlesztési akciótervet dolgozzanak ki. Fontos, hogy a magyar vállalatok számára hozzáadott értéket teremtsenek, és a külföldi partner számára olyan magyar céget ajánljanak, amely sikerre viszi a projektet. Startup cégek is be tudnak kapcsolódni nagyobb, nyolc-tíz céget összefogó – akár városfejlesztési – projektekbe, hogy tapasztalatot, referenciát szerezzenek. Világszintű problématérképet dolgoznak ki, hogy kiderüljön, melyik országba milyen digitális megoldásokkal kell elindulni.
A 2015-ben indult InnoTrade program keretében igyekeznek a startupokkal együttműködni, és csökkenteni a kockázatokat. Fontos – tette hozzá –, hogy olyan segítséget nyújtsunk a magyar startupoknak, amelynek köszönhetően nemcsak itthon boldogulhatnak, hanem eljuthatnak nemzetközi piacokra is. Mint mondta, az agyelszívás helyett a szürkeállomány keringetése kell hogy meghatározó legyen.
Idén az MNKH a tengerentúli rendezvényekre fókuszál, illetve az egyedi igények kielégítésére s a V4-ekkel való együttműködésre. Sikeresnek nevezte a magyar részvételt a CeBIT-en, ahol 1500 tárgyalásra került sor, és 200 ezer euró értékben kötöttek üzletet azonnal.
Sikeres a Smart City szolgáltatás
Az agráriumban, a gépiparban és az egészségügyben is nagy siker a Magyar Nemzeti Kereskedőház Smart City szolgáltatása – mondta Lánszki Regő, a kereskedőház smart city szakértője. Az okosváros dinamikusan fejlődik, ugyanakkor Lánszki szerint elkerülhetetlen, hogy akár globálisan, akár helyi szinten problémák merüljenek fel a települések fejlődése során. A kereskedőház Smart City szolgáltatása egyedi, az adott városra szabott megoldásokat dolgoz ki, így üzleti lehetőséget teremt olyan cégeknek, amelyek intelligens megoldást biztosítanak a város működésének hatékonyabbá tételéhez.


