BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírek

Bio megnevezésért bírságolt a GVH

Megtévesztő étrend-kiegészítő- és gyógyszerreklámok miatt 38 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több cégre. A versenyhivatal megállapította, hogy a Pharma Nord Élelmiszer Kereskedelmi Kft. és a Pharma Nord ApS. jogsértően reklámozta több termékét, mert a vény nélkül kapható gyógyszert nem az alkalmazási előírás alapján mutatta be. Az egyes étrend-kiegészítők népszerűsítése pedig nem felelt meg az ágazati szabályoknak, mert más szerekhez viszonyítva tartalmazott állításokat – közölte a GVH. Mindemellett

a két vállalkozás burkolt reklámot tett közzé több lapban is. A GVH szerint a két Pharma-cég több „bio” megjelöléssel forgalmazott étrend-kiegészítő termékének a gyógyhatására utaló állítások is jogsértők voltak, mert azok élelmiszerek, nem pedig gyógyszerek. | VG


Marad az alapkamat

Londoni elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kedden nem módosítja a 0,9 százalékos alapkamatot, de később már várható a monetáris politika szigorodása. Ennek eszközei közül egyes londoni elemzői vélemények szerint jövőre nem lehet kizárni a kamatemelést sem, bár ez nem konszenzusos előrejelzés. | MTI


Baleset-megelőzésben segít a MOSZ

Ingyenes jogi tanácsadást indít a munkavállalóknak

a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ). Munkahelyi balesetek miatt személyesen hetente egyszer, illetve e-mailen folyamatosan lehet a szövetséghez fordulni – mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke. Magyarországon 2015-ben 21 165 munkabaleset történt 84 halálos áldozattal. A legtöbb munkahelyi baleset a feldolgozóipar, a szállítás, a raktározás és

a kereskedelem területén fordul elő. Az okok közt leggyakoribb a biztonsági berendezések és a védőeszközök hiánya – mondta Palkovics Imre. Ikanov Gábor ügyvéd azt mondta, a szakszervezethez forduló munkavállalók esetét elemzik, rövid időn belül válaszolnak a jogi lehetőségekről, igény esetén pedig a szakszervezet segítségével képviselik a munkavállaló érdekeit. | VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.