BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsáv

Tizennyolc éves csúcson a halálozások száma

Az idei év első két hónapjában 14 582 gyermek született, 2,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 26 970 halálozás jelentős, 21 százalékos növekedés 2016. január–februárhoz képest, és 1999 óta ez a legmagasabb szám. A szökőnaphatást figyelembe véve az elhunytak számának emelkedése még jelentősebb mértékű, 23 százalék volt. A KSH közlése szerint az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott. | VG


Kötelezettségszegési eljárás indult hazánk ellen

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) szerdán Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt, amely bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU). A brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztatóján bejelentette, úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott törvénymódosítás ügyében. | MTINem lesz választási büdzsé


Nem lesz választási büdzsé

Több mint kétszázmilliárd forintos adócsökkentés jön jövőre – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy újabb 2 százalékkal csökken a munkáltatók adó- és járulékterhe, 1 százalékkal mérséklődik a kisvállalati adó, 5 százalékra csökken a halhús áfája, nő a két gyermeket nevelők adókedvezménye, valamint folytatódnak a közszféra béremelési programjai. Beszélt arról is, hogy jövőre a cégek számlázását is beköthetik az adóhivatalhoz. Hangsúlyozta: nem lesz választási költségvetés, nem lesz felelőtlen pénzszórás. Az intézkedések fedezetét részben a feketegazdaság letöréséből származó bevételek adják majd. | K. G.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.