BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsáv

Húszezerrel kevesebb közmunkás

Idén év végére 210 ezerre, jövőre 190 ezerre, 2020-ra a tervek szerint 150 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma – mondta Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője. A Start munkaerőprogramra idén 325 milliárd forint áll rendelkezésre. Az idei programok közül kiemelte a járási startmunkát, amelyre 95 milliárd forintot szánnak, de útépítéshez, szociális ellátáshoz és mezőgazdasághoz kapcsolódó programok is indulnak. A közfoglalkoztatás nem cél, hanem foglalkoztatáspolitikai eszköz, amellyel szemben elsőbbséget kell élveznie a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásnak – mondta a főosztályvezető. | vg


Bírságolt az NMHH

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 300 ezer forintos bírsággal sújtotta a Kapulan távközlési kft.-t, mert az internetes áfacsökkentés hatálybalépésével a számlák végösszegét nem változtatta meg, valamint figyelmen kívül hagyta az elektronikus hírközlésre vonatkozó szerződésmódosítás szabályait. Mint ismert, az internet áfája idén januártól 27-ről 18 százalékra csökkent, s a Kapulan ugyan csökkentette a kiszámlázott áfa mértékét, de ezzel egy időben megemelte a szolgáltatás nettó havi díját éppen olyan mértékben, hogy az előfizetőknek kiállított számlákon január 1-jétől pontosan ugyanaz a bruttó összeg szerepelt, mint 2016 decemberében. | vg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.