BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Az államé maradt a halgazdálkodási jog

Mégsem lehet bérbe adni az önkormányzati halgazdálkodási jogot. Erről szóló indítványt fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. A parlament által tárgyalt, a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítása eredetileg azt tartalmazta: ha az önkormányzat nem kíván élni halgazdálkodási jogával, akkor ezt a jogot nyilvános pályázaton bérbe adhatja vagy lemondhat róla az állam javára. A törvényalkotási bizottság törölte ezt

a rendelkezést, így a törvény szerint az önkormányzat továbbra is csak az államnak adhatja át ezt a jogot. A bizottság elfogadta azt az indítványt is, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mellett – többek között a busa termelésének kontrollja érdekében –

a Balatoni Halászati Zrt. esetében is a miniszter gyakorolja a tulajdonosi jogot. Fazekas Sándor feladatként kapta azt is, hogy a magyarországi halfogyasztás növelése érdekében halfogyasztást ösztönző nemzeti programot dolgozzon ki. | VG


Segítik az őstermelők támogatásigénylését

Az eddigi 42 ezer után további 90 ezer gazda kérheti a falugazdászok segítségét az egységes agrártámogatási kérelmek benyújtásában – közölte

a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.


Új cégeket alapított a Mol

Három új társaságot hozott létre a Mol Nyrt. Ebből kettőt szénhidrogén-kutatásra és -termelésre alapított, és mindkettőt 404 millió forint indulótőkével. Az egyik neve Mol Zala-Nyugat Szénhidrogén Koncessziós Kft., a másiké a Mol Jászárokszállás Szénhidrogén Koncessziós Kft. Mindkét cégnévben szereplő terület neve megtalálható azon a listán, amely felsorolja, hogy a Mol hol nyert koncessziós jogot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016 júniusában közzétett felhívása alapján. A listán olvasható még Bázakerettye, Bucsa, Mezőtúr és Okány-nyugat is. A Mol ez év februárjában aláírta mind a hat területre vonatkozó koncessziós szerződését, Magyarországon

239 bányatelke és 968 termelő szénhidrogénkútja van.

A társaság harmadik új leányvállalata, a Mol Fleet Holding Vagyonkezelő Kft. alaptőkéje 4 millió forint. | B. H. L.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.