Költségvetés: máshová teszik az uniós pénzeket
Az uniós programok bevételei 2018-tól máshol jelennek meg a költségvetésben – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium húsvét előtt közzétett tervezetéből. A büdzsé ezen bevételei a jövő évtől a költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet bevételei között jelennek majd meg. A tárca nem részletezte a módosítás okát, a javaslatban csupán annyit közölt, hogy a változtatásra az érvényben lévő megelőlegezési rendszer, az alacsony programszintű bizottsági előlegek, illetve a rendkívül magas hazai előlegkifizetések és ezekből következően a bevételek nagy részének jóval a kiadások felmerülését követő utólagos megtérülése miatt van szükség. A tervezet emellett több jogtechnikai, szövegpontosító és értelmezést segítő módosítást is tartalmaz.
A jövő évi büdzsével kapcsolatban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Világgazdaságnak adott, kedden megjelent exkluzív interjúban azt mondta, hogy 2018-ban sem lesz választási költségvetés. A tárcavezető szerint a büdzsének három kiemelten fontos területe lesz: a foglalkoztatás, a családok támogatása, valamint a védelmi kiadások. A költségvetés tervezetét április 26-án nyújtják be a parlamentnek.
Míg 2010-ben több mint 80 százalék felett állt az államadósság, hét év alatt tíz százalékponttal csökkent. Lázár János szerint jövőre 72 százalék lehet a GDP-arányos államadósság.


