BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a Költségvetési Tanács előtt a jövő évi büdzsé tervezete

A kormány 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos államháztartási hiánnyal és 3 százalék körüli inflációval számol a következő évre – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.

Csütörtökön átadták a Költségvetési Tanácsnak a 2018-as büdzsé tervezetét, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre. A költségvetést május másodikáig kell átadniuk a parlamentnek. Az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések, az adótörvényeket egy hét múlva nyújtják be a parlamentnek – tájékoztatott a miniszter.

A tárcavezető közölte azt is, hogy a tartalék nagysága az ideivel meg­egyezően 203 milliárd forint lesz. Elmondta, hogy módosítják az idei költségvetést, amit részben a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás tesz szükségessé, valamint az, hogy a földárverésekből származó bevétel jelentős részét 2017-ben fizették be a gazdák, s ez az idei költségvetés bevételeit javítja jelentősen.

A miniszter hozzátette, hogy jövőre két területen lesz jelentős változás: a korábbi ígéreteknek megfelelően 18-ról 5 százalékra csökken az internetszolgáltatások áfája, s javasolni fogják, hogy a kisüzemi sörfőzdéknek az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliterig legyen 50 százalékos kedvezményük a jövedéki adóban.

A versenyképességi tanács a harmadik ülésén a digitalizáció elterjesztésére vonatkozó javaslatokat tárgyalt. Varga szerint céljuk, hogy minél szélesebb körben elterjesszék a digitális szolgáltatásokat, ezzel javítva a szolgáltatók versenyképességét és csökkentve a felhasználók költségeit. A készpénzforgalom csökkentése, az elektronikus fizetési módok elterjesztése érdekében – összhangban az Európai Unió ezt kötelezővé tevő szabályaival – szociális alapszámla bevezetését tervezik. Mint ismert: egy kormányrendelet tavaly szeptember óta már előírja, hogy a bankoknak azonos szolgáltatástartalmú alapszámlát kell kínálniuk, amelynek havi díja maximum az előző évi bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehet. Ez idén 1650 forint, jövőre ugyanakkor – a minimálbér-emelés miatt – 1912,5 forintra ugrik. A pénzintézetek már a rendelet kapcsán jelezték: az aktív banki ügyfelek ennél olcsóbban tudnak számlaszolgáltatást kapni, ám fontos lenne, hogy a valóban rászorultak korlátozott körben elérhessenek egy – akár támogatott – számlaterméket, amely valóban alapszolgáltatásokat nyújt.

Jó találati arány

Varga Mihály beszámolt arról, hogy a versenyképességi tanács első ülésén tárgyalt hat témából öt területen sikerült jogszabály-módosításokat elindítani, amelyekről a parlament még ebben a fél évben dönthet. | VG




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.