Nyugdíj- prémiumot fizet a kormány?
Az alacsony infláció miatt a nyugdíjak vásárlóereje 10 százalékkal javult a 2011–2016 közötti időszak több mint 23 százalékos átlagos nyugdíj-növekedésének köszönhetően, ezzel lényegében visszakapták az idősek a szocialista kormány által elvett 13. havi nyugdíj összegét – írta a Portfolio.hu kérdéseire válaszolva a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezzel érvényesült a kormány nyugdíjpolitikájának azon lényege, hogy a nyugdíjasok ne vesztesei, hanem kedvezményezettjei legyenek a hazai makrogazdasági folyamatok alakulásának. A minisztérium hangsúlyozza: az ellátások megőrzik vásárlóerejüket, hiszen mindig az adott évre tervezett infláció mértékével emelkednek, illetve ha a ténylegesen várható infláció magasabb lenne ennél, akkor novemberben kompenzációról dönthet a kormány.
A magyar államnak a hatályos jogszabályok szerint nyugdíjprémiumot is fizetnie kell, ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartás törvényi egyenlegcélja várhatóan teljesül. Ezek alapján a portál szerint 2017-ben és 2018-ban is sor kerülhet erre. Az ezt firtató kérdésre a minisztérium úgy reagált: „A kormány eredményes gazdaságpolitikájának köszönhetően beszélhetünk most egyáltalán arról, hogy nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőség nyílhat, amennyiben a jogszabályban foglalt feltételek együttesen megvalósulnak.” A Portfolio.hu számításai szerint 2017-ben 12, 2018-ban 16 ezer forintos egyszeri pénznek örülhetnének így az átlagnyugdíjasok. A minisztérium szerint a költségvetés biztosítani tudja a kompenzációhoz szükséges forrásokat.


