Öt hónapos csúcsot érintett az euró árfolyama
A piacok kedvezően fogadták a francia elnökválasztás első fordulójának eredményét. Az euró a dollárral szemben 1,0937-re, öt hónapos csúcsára erősödött hétfő reggel. Bár nem teljesen lefutott a május 7-i második forduló, az előzetes felmérések ebben a párharcban hatvan százalék feletti esélyt adtak Macronnak a végső győzelemre.
A piacok általában igen kedvezően fogadták a francia eredményeket. A párizsi tőzsde például 4,5 százalékos pluszba ugrott, és át is lépte az 5290 pontot, utoljára 2008 elején járt ezeken a szinteken a CAC 40. A voksolás eredményének hatására elültek az eurózóna felbomlásával kapcsolatos félelmek is, és ebből leginkább a bankpapírok profitáltak. A francia Société Générale és a Credit Agricole csaknem tíz, míg a BNP Paribas 8 százalék felett lőtt ki. A frankfurti index kora délutáni 3 százalékos pluszban volt, a DAX megdöntötte a 2015. áprilisi 12 391 pontos korábbi csúcsot. A Commerzbank 10, a Deutsche Bank 8 százalék feletti pluszban állt. A londoni FTSE 100 index is két százalék közeli nyereségben volt egész nap, itt a Barclays és a Standard Chartered is 4 százaléknál többet emelkedett. A francia állampapírpiacon is éreztette hatását a voksolási eredmény. A tízéves hozam 10 bázisponttal 0,84 százalékra süllyedt.
Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint pozitívan fogadta a piac az egyik legkedvezőbb eredményt. Nem volt negatív meglepetés – mondta. Macron elsősége és valószínű második fordulós győzelme elsősorban a részvénypiacoknak jó, de a francia kötvények is profitálhatnak belőle. A francia és a német állampapírok közti kamatkülönbség 20 bázisponttal csökkent. A francia kamatok mérséklődtek, a németek növekedtek, ez azt jelenti, hogy az eurózónán belül csökkent a francia kötvények extra kockázata – tette hozzá a befektetési igazgató.
A Saxo Bank kereskedője, Andrea Tueni szintén kiemelte, hogy az eredmény nagy megkönnyebbülést hozott a piacoknak. – A piacbarát forgatókönyvet árazta be leginkább a piac, ezért nem várok extrém eufóriát. A bankok az elmúlt időszak gyengélkedése után végre magukra találhatnak – fűzte hozzá Tueni. A nagy eufóriában elfordultak a befektetők a hagyományosan menekülőeszköznek tekintett aranytól és a japán jentől. A nemesfém unciánkénti jegyzésára több mint egy százalékkal 1274 dollár alá esett, utoljára április elején járt itt a kurzus. A jen egy százalékkal gyengült a dollárhoz és 2,3 százalékkal az euróhoz képest.


