BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tankönyv a pénzügyi oktatáshoz

A Pénziránytű Alapítvány, a tavaly megjelent középiskolai tankönyv példáját követve, most a 7–8. évfolyamos általános iskolásoknak szóló kiadvánnyal segíti a pénzügyi edukációt. Áder János köztársasági elnök szerint az új könyv tudatos pénzügyi gondolkodásra és két bölcsességre neveli a diákokat: „Az egyik, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér, a másik pedig az, hogy sok kicsi sokra megy” – mondta. Kiemelte, hogy a devizahitelek kapcsán 1,3 millió család volt érintett, s hangsúlyozta: „Az addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, nem biztos, hogy érvényesült.”

Matolcsy György jegybankelnök elmondta: a nyugati értékrendben a gazdagság mindent megelőz, a keletiben az egészség, a gazdagság és a bölcsesség hármasa jellemző. Matolcsy ismertette, hogy a magyarok 40 százaléka nem tud megtakarítani. Az amerikaiak csaknem felének, a britek 31 százalékának nincs félretett pénze. „A vezető nyugati országokban a megtakarítás ugyanolyan rosszul áll, mint ahogy Magyarországon” – mondta. Úgy véli, ezzel a könyvvel bölcsebbek, gazdagabbak és egészségesebbek lehetünk.

Hergár Eszter, az alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: májustól 60 ezer példányban, ingyenesen elérhető lesz az új tankönyv, de igény szerint többet is képesek lesznek rendelkezésre bocsátani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.