A kormány kiemelt ágazatként kezeli az egészségipart – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a Medicina konferencián. Mint ismertette, az Irinyi-terv célja, hogy az egészségipar aránya 15 százalékra növekedjen a termelésben 2020-ig. A gyógyszergyártás teljesítménye tavaly több mint ezermilliárd forint volt, és a 11,1 milliárd forintot is meghaladta a jelentős beruházások értéke. Az államtitkár szerint az ágazatnak legalább 0,8 százalékkal, az orvosi eszközök gyártásának több mint 1 százalékkal kell emelkednie a következő három évben. Orvosi eszközt több mint 1800 vállalkozás gyárt, e cégek együttes árbevétele 290 milliárd forintot tett ki. A gyógynövényipar 2016-ban több mint 40 milliárd forint árbevételt ért el. | K. R.
MELLETTE: LEPSÉNYI KÉPALÁ
Az államtitkár az egészségiparon belül három kiemelt területet nevezett meg: a gyógyszeripart, a gyógynövényipart és az orvosi eszközök és felszerelések gyártását
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.