Magyar gazdaság

Több régióban nőtt az állástalanok száma

Újabb munka­helyteremtő beruházásokra, a mobilitás ösztönzésére és a felnőttképzés erősítésére lenne szükség, hogy mérsékelni lehessen a 3,9 százalékos munkanélküliségi rátát.

Nincs ok az aggodalomra a munkaerőpiacon – így kommentálta az ING Bank vezető elemzője a Világgazdaságnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, 2018. január–márciusi adatait. Budapesten, a Közép-Dunántúl és a Dél-Dunántúl régióban is emelkedett kismértékben a munkanélküliek száma, 177,9 ezer regisztrált állástalan volt az országban, míg tavaly október–decemberben 175,2 ezer. Virovácz Péter, az ING vezető elemzője megjegyezte:

a KSH szerint is akkor lehetne beszélni változásról, ha nem a hibahatáron belül lennének a mutatók, és három hónapig folyamatosan ez a trend valósulna meg.

Fölvetette azt is, hogy míg a közép- és nagyvállalatokra vonatkozó intézményi statisztikák pontosak, mert közvetlenül a munkaadóktól érkeznek, a foglalkoztatottak jelentős hányadát 50 fő alatti mikro- és kisvállalkozásokat érintő számok becsléssel készülnek.

Az elsődleges felé tartó közmunkások egy részét még nem látják a statisztikusok
Fotó: Balázs Attila

Egyre több cég panaszkodik égető munkaerőhiányra az elemző szerint, ami nem éppen arról árulkodik, hogy leépítenék a dolgozókat. Előfordulhat azonban, hogy ha kismértékben emelkedett több régióban is a akkor adminisztratív okok állhatnak a háttérben.

Ha például korábbi közmunkások megváltak ettől a tevékenységi formától, és éppen az elsődleges munkaerőpiac felé tartanak, de még nem jelentek meg a statisztikákban.

Virovácz Péter jelezte: nagy erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy a jelenlegi 3,9 százalékos munkanélküliségi rátát lejjebb lehessen szorítani. Optimális esetben decemberre éves alapon 3,5 százalékra mérsékelhető ez a mutató. Nyugat-Magyarországon egyértelműen munkaerőhiány van, ám az ország egyes északi, északkeleti, déli területein a 6 százalékot súrolja a munkanélküliség.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

közmunka állástalanok munkaerőpiac
Kapcsolódó cikkek