Magyar gazdaság

Csaknem hatezer felszámolás indult el

Az adóhatóság 14 700 folyamatban lévő felszámolást tartott nyilván 2017 végén, a kintlévőség összege 420 milliárd forintra csökkent.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a csőd-, felszámolási, végelszámolási és kényszertörlési, valamint az adósság- és vagyonrendezési eljárások során a nem működő cégek kintlévőségeinek behajtása esetén egyre nagyobb hangsúlyt fektet a tagok, vezetők, tisztségviselők vagyoni felelősségének megállapítására, a mögöttes felelősség érvényesítésére – olvasható a évkönyvében.

Az adóhatóság 47 700 folyamatban lévő megszűnési eljárást tartott nyilván 2017 végén. Az ilyen jellegű ügyek száma visszaesett, kivéve a végelszámolást.

Tavaly több mint kétszer annyi kényszertörlési eljárás indult, mint felszámolás. Az adóhatóság a felszámolási eljárás kezdeményezését megelőzően teljes körű végrehajtási eljárást folytat le, s csak eredménytelenség esetén, illetve végrehajtható hiányában dönt az adós cég esetleges felszámolásáról. A NAV tavaly 5700 felszámolást kezdeményezett, de ebből számos ügy technikai okok miatt áthúzódott 2016-ról. Az érintett cégek tartozása 184 milliárd forint volt.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az adós cégek számos esetben a felszámolási fenyegetettség hatására fizetési szándékkal keresték meg az adóhatóságot. Ha az érintett igazgatóság reális esélyt látott a cég működésének, illetve a vállalkozás fizetési képességének fenntartására, fizetési megállapodást kötött a tartozás átütemezésére. Az igazgatóságok tavaly, a felszámolási fenyegetettség hatására, 496 fizetési megállapodást kötöttek több mint 2,7 milliárd forint tartozásra. Ez a felszámolási eljárásokból származó teljes bevétel mintegy 35 százalékát tette ki.

A bíróságok mintegy 7 ezer felszámolást rendeltek el, ennek csaknem kétharmadát a NAV indítványozta. A felszámolóknak bejelentett hitelezői igény közel 163 milliárd forintot tett ki.

A kényszertörlési eljárások bevezetése óta az elrendelt felszámolások száma folyamatosan csökken. A bíróságok gazdasági hivatalának 420 millió forintot meghaladó regisztrációs díjat kellett fizetni. A revizorok mintegy 2 ezer tevékenység- és felszámolási záróbevallás ellenőrzését végezték el tavaly. A megállapított és kiszabott nettó adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék összege több mint 32 milliárd forinttal növelte az adóhatóság hitelezői igényét.

A NAV 14 700 folyamatban lévő felszámolást tartott nyilván 2017 végén.

A felszámolással érintett kintlévőség 420 milliárd forintra csökkent, ami 86 százaléka a tárgyévi nyitóállománynak. A NAV követeléseiből a folyamatban lévő felszámolásokat érintően, valamint a felszámolási fenyegetettség hatására több mint 5,9 milliárd forint folyt be. A befejezett felszámolások száma 2017-ben mintegy 9700 darab volt. Az eljárásoknak megközelítően négyötöde – hitelezői kielégítés nélkül – egyszerűsített eljárásként fejeződött be.

Az elmúlt időszakban folyamatosan növekedett az új végelszámolási ügyek száma. Tavaly 11 445 cég határozta el jogutód nélküli megszűnését. A végelszámolások 3,4 milliárd forintot meghaladó adótartozást érintettek. A cégek az eddigieknél kisebb összegű adótartozás esetén határozták el megszűnésüket. Az emelkedő tendencia leginkább a kft.-k feltőkésítési kötelezettségével függött össze.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

NAV kényszertörlés felszámolás
Kapcsolódó cikkek