Magyar gazdaság

Egy csapásra berobbant a munkagéppiac

Egy év alatt több mint a felével bővült itthon az építőipari gépek értékesítése, 2018 végére már 1500 darabra várják az összes eladást.

Tavaly március és idén március között több mint 55 százalékkal nőtt az építőipari gépek értékesítése – erről az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetségének (ÉBSZ) elnökségi tagja, a Terra Hungária ügyvezető igazgatója nyilatkozott a Világgazdaságnak. Varga Ákos arról beszélt, hogy

a bővülés üteme vélhetőleg csökkenni fog az év hátralevő részében, de összességében 2018-ban 20 százalékos növekedést várnak ezen a piacon 2017-hez képest.

Decemberig mintegy 1500 gépet adhatnak el (tavaly 1300 darabot értékesítettek). Ez az ügyvezető igazgató szerint jó szám. Úgy értékelt, hogy Magyarországon az ágazatnak „nagyon erős időszaka van”, az eladások meglódultak.

A fellendülés a 2014-es és 2015-ös évtől figyelhető meg (bár 2016-ban volt egy kisebb visszaesés), igaz, lehetett honnan bővülni, hisz előtte 60-70 százalékos mínuszban is járt a piac.

Fotó: AFP

Varga Ákos szerint a növekedés hátterében több tényező is áll. Leginkább az állami infrastrukturális beruházások (nagyobb vonalas létesítmények, közműprojektek, magasépítések stb.) húzzák a gépek iránti igényt, ugyanakkor számtalan uniós és tisztán magyar költségvetési forrású pályázat is megjelent. E kivitelező cégek 30-50 százalékos támogatási intenzitást nyerhetnek el, vagyis a gyakorlatban nemritkán fél áron juthatnak új építőipari gépekhez.

Jól jött az enyhe tél is, illetve a hatása nálunk is lecsapódott

– tette hozzá az ÉBSZ elnökségi tagja.

Az építőipari gépek osztályába főképp a klasszikus földmunkagépek tartoznak: a kotrók, a rakodók és a dózerek. A kisebb teljesítményű eszközök ára 10 millió, a Magyarországon is használt csúcsgépeké pedig 80-100 millió forint. Itthon a legkelendőbb kategória a 20–50 millió forint közötti tartomány, illetve a 10–25 tonnás össztömeg. Varga Ákos kitért arra is, hogy a hazai cégeknél még mindig megtalálhatók a régi szocialista szerkezetek, ugyanakkor elindult a gépparkok általános cseréje.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

építőipari gép ÉBSZ Varga Ákos földmunka
Kapcsolódó cikkek