Magyar gazdaság

Megállhat a tejár csökkenése

Csaknem tíz százalékkal csökkent év eleje óta a tej termelői ára, de a piacon arra számítanak, hogy ezzel el is érte az idei mélypontot.

Az idén januárban még 99,37 forintos kilogrammonkénti tejár 90,47 forintra csökkent júniusra, ami a májusihoz képest egyszázalékos visszaesés, az egy évvel korábbihoz képest pedig szinten maradás – közölte piaci jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). A nyerstej-exportra vonatkozó spotpiaci árak változását jelző kiviteli ár kilogrammonként 96,05 forint volt júniusban, az előző havinál 12 százalékkal magasabb, míg az egy évvel korábbinál 6 százalékkal alacsonyabb, és egyben 6 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat.

Az év addig eltelt időszakában ugyanakkor a termelői árnál alacsonyabb volt a kiviteli ár, így júniusban a nyerstej-export 52 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, és az első négyhavi adatok is 20 százalékos visszaesést mutatnak az egy évvel korábbihoz képest.

Az elmúlt hónapok áresése után visszakorrigált a piac, ami a spotárakra is igaz

– mondta a Világgazdaságnak Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz-Tej Zrt. igazgatósági tagja.

Fotó: MTI/Oláh Tibor

A cégvezető arra számít, hogy további árcsökkenés nem lesz, ez a szint maradhat szeptember végéig:

a különböző felárakkal együtt kilogrammonként 95 forint körüli áron veszik át a felvásárlók a termelőktől a tejet. Ez fedezi az önköltséget, de eredményt még nem hoz – állította, hozzátéve, hogy idén a tavalyi jó eredmény után egyelőre nullszaldós a tejtermelés.

Európában ugyanakkor optimistábbak, bár nem elsősorban a magyar tejpiacot illetően. Az Európai Bizottság (EB) szerint idén a tejhozam 1,7 százalékkal nőhet, míg a tejhasznú tehenek állománya 0,6 százalékkal csökkenhet az előző évihez képest. Ezzel egy időben a tejtermelés 1 százalékos, a tejfelvásárlás 1,2 százalékos növekedése várható, miközben a nyerstej-árak már júniustól emelkedhetnek.

Utóbbit a tejfelvásárlás mérsékelt bővülése és az uniós, valamint a világpiacon várható keresletélénkülés alapozhatja meg – áll az AKI jelentésében. Az EB szerint a legkisebb mértékben – mindössze 0,5 százalékkal – Magyarországon nőhet a tejfelvásárlás, miközben például Szlovákiában 1, Ausztriában és Németországban 1,8-1,9, Csehországban 2, Romániában pedig 4 százalékkal.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Krajcsovicz András tejárak tejtermelés
Kapcsolódó cikkek