Magyar gazdaság

2018-ban a számlák 19 százalékát fizették késedelmesen

Tavalyhoz képest nem tapasztalható jelentős változás a fizetési morál tekintetében – derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. A számlák 77 százalékát fizetik pontosan a magyarországi ügyfelek, így elmondható, hogy stabilizálódott az arány, ami nagyjából megfelel a regionális átlagnak.

Magyarország hatodik alkalommal vett részt a kutatásban, a kutatásban 17 ország, mintegy 3400 döntéshozóját kérdezték meg a vállalati- és magánszemély ügyfelek fizetési szokásairól.

2018-ban, a magyarországi vállalatok átlagosan 38 napos fizetési határidővel számláztak, csakúgy, mint egy évvel korábban. A magánügyfelek számára kiállított számlák átlagos fizetési határideje 30 nap, ami 10 nappal marad el az üzleti ügyfelek számára kiállított számlákétól (40 nap). Magyarországon némileg hosszabbak a fizetési határidők, mint a Kelet-Európában, ahol az átlag 35 nap.

Fotó: Darnay Katalin

2018-ban a számlák 19 százalékát fizették késedelmesen – hasonlóan a tavalyi arányhoz, ami megegyezik a kelet-európai átlaggal. Ha az elmúlt évek trendjéhez képest, egyértelmű javulás látható a magyarok fizetési szokásaiban, ugyanis 2014-ben a számlák 74 százalékát fizették ki időben, míg 21 százalékot késedelmesen.

A behajthatatlan követelések aránya megegyezik a tavaly mért értékkel,

a Magyarországon kiállított számlák 4 százalékát nem fizetik ki egyáltalán,

ami 2014-hez képest viszont jelentős, 2 százalékpontos javulást mutat.

Hasonló okok

A nemfizetésnek és a késedelmes teljesítésnek hasonló okai vannak a magánszemély és a vállalati ügyfelek esetében. A vállalati szektor számára értékesítő piaci szereplők ügyfelei a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként leginkább a körbetartozást (54 százalék), a beszállítói hitelek használatát (50 százalék), illetve a csődöt (46 százalék) említették; míg a nemfizető magánszemélyek 60 százaléka hivatkozott pénzügyi problémákra és 45 százalékuk teljes fizetésképtelenségre.

A szándékos nemfizetést a megkérdezett vállalatok céges ügyfelek esetében 28 százalékban említették, míg magánszemély ügyfelek esetében 40 százalék találkozott a problémával.

Ugyan stabilizálódott a magyar ügyfelek pozitív fizetési magatartása, de ennek ellenére a szándékos nemfizetés aránya továbbra is meglehetősen magas – mondta Agárdi Marianna, az EOS Faktor Zrt. fedezetlen követeléskezelési igazgatója. Hozzátette, az ilyen adósságok behajtása a vállalatok belső követeléskezelő módszereivel és lehetőségeivel kevésbé hatékony, így ilyen esetekben sokat segíthet egy külső, professzionális kintlévőség-kezelő partner bevonása. Külső partnert minden második megkérdezett magyar vállalat alkalmaz – mondta szakember.

EOS Csoport számlázás számlafizetés
Kapcsolódó cikkek