Várhatóan november közepére fogadhatja el a parlament az adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot, amelyet a múlt héten nyújtott be a Pénzügyminisztérium (PM) az Országgyűlésnek – közölte újságírókkal pénteken Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár. Közlése szerint a tervezet lényege az adóeljárási szabályok finomhangolása, ez egyben megfelel a kisvállalkozások kiemelt támogatását célzó kormányzati szándéknak.
Mint ismertette: a javaslat szerint az új lakások értékesítésére vonatkozó, 2019 végéig életben lévő
5 százalékos áfakulcs kedvezménye úgy változna, hogy azt a határidőig tulajdonba nem vett, de adásvételi szerződéssel rendelkező és szerkezetkész ingatlanokra is kiterjesztik egy átmeneti rendelkezéssel.
További terv – derül ki a PM által közzétett dokumentumból –, hogy 2019-ben többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal nő, míg az UHT és az ESL tej áfája a legalacsonyabb, 5 százalékos kategóriába kerül. A két – az Országgyűlés által már korábban elfogadott – javaslat 40 milliárd forintot hagy az érintetteknél. Vonzóbbá válhat a nyugdíjasok foglalkoztatása, mert a jövedelmük után a munkáltatónak nem kellene szakképzési hozzájárulást sem fizetnie. Így az öregségi nyugdíj mellett dolgozók egyetlen adóterhe a 15 százalékos személyi jövedelemadó.
Az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik. Az EBRD-megállapodás értelmében a bankadó felső kulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken. Jövőre a természetes személyek kincstárnál vezetett és állampapír-forgalmazás érdekében igénybe vett ügyfélszámlája és más számlavezetőnél vezetett fizetési számlája között lebonyolított fizetési művelet után sem kell majd pénzügyi tranzakciós illetéket fizetni.
A felére esne a kutató-fejlesztő munkavállalót alkalmazó vállalkozás szociális hozzájárulási adója. A kutatás-fejlesztési adókedvezményt felváltó új kedvezmény nagysága a kutatás és a fejlesztés közvetlen költségeként elszámolt bérköltség után a 19,5 százalékos adómérték 50 százaléka.
A törvényjavaslatban számos, az adószakmával közösen előkészített, bürokráciacsökkentő intézkedés szerepel. Így többek között jövőre már nem kell bejelentenie a foglalkoztatónak a dolgozója végzettségére, szakképesítésére és az ezt igazoló okiratokra vonatkozó adatokat.
Enyhülnek a december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai is: az itt tévesztő cégek maximális mulasztási bírsága az eddigi felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó 90 százalékának különbözete után maximum 10 százalék lehet a bírság. A csoportos társaságiadó-alanyiságot választók számára az úgynevezett transzferár-dokumentáció alóli mentesülés is fontos egyszerűsítés. Az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik bérbevétele esetében követendő új szabály szerint jövőre a bejövő számlák áfatartalmának 50 százaléka külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonhatóvá válik.
A javaslat egyik hangsúlyos elemét Izer Norbert külön is ismertette. Eszerint az eddigi nyolcmillió forintról 12 millió forintra emelnék az alanyi áfamentesség felső küszöbét, vagyis az e kategóriába eső vállalkozó havi egymillió forintos forgalomig áfamentesen értékesíthet. Nincs szükség áfabevallásra vagy áfafelszámításra, az ehhez kapcsolódó adminisztráció pedig egy év végi összesítő nyilatkozattal teljesíthető. „Ettől a versenyképesség javulását várjuk” – hívta fel a figyelmet. Mint emlékeztetett, a lépéssel összhangba kerül az alanyi áfamentesség felső értéke a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) értékhatárával, amelyet tavaly tolt ki 12 millió forintig a kabinet. A nyolcmilliós áfamentességi limit az Európai Bizottság jóváhagyásával módosulhat 12 millió forintra.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) már korábban javasolta, hogy a mikro- és kisvállalkozások általános forgalmi adóra (áfa) vonatkozó mentessége nyolcmillióról 12 millió forintra emelkedjen. Németh László, az Iposz elnöke a Világgazdaságnak elmondta: ez elsősorban a katásokat, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adóját lerovókat érinti majd pozitívan, mert a kata bevételi határa ez év januárjától 12 millió forintra nőtt. Így, akik ezt az összeget elérik jövőre, azoknak – a Pénzügyminisztérium javaslata értelmében – egyszerűbbé válik az adózásuk, csökken az adminisztrációjuk, hiszen nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniük, és áfabevallást sem kell benyújtaniuk. Megjegyezte: a katás adózást éppen azért vezették be, hogy egyszerűsödjön a mikro- és kisvállalkozások adózása a havi fix összeg befizetésével, hiszen így több más adónem bevallási és befizetési kötelezettségét teljesítik egy kalap alatt. Németh László utalt arra, hogy a kormány már korábban fogékony volt a javaslatukra, azonban egyeztetnie kellett e kérdésben Brüsszellel. Az Iposz elnöke szerint a költségelszámolást alkalmazók is jól járnak, hiszen havi egymillió forint bevétel esetében írhatják majd le a tételeiket, és nem kell bíbelődniük az áfával.
Tízmilliárd forint maradna a gazdaságban
A Világgazdaság érdeklődésére az államtitkár úgy nyilatkozott, hogy az elképzelés mintegy 650 ezer vállalkozást érinthet – a statisztika szerint ennyien választották az áfamentességet –, és körülbelül tízmilliárd forintot hagyna a gazdaságban. Arról még korainak tartotta nyilatkozni, hogy az intézkedés hogyan hatna az alanyi áfamentességet kérőkre, de a PM várakozása szerint e kiegészítéssel nagyot nő a katások csaknem 300 ezres tábora. Izer Norbert szerint az áfa alóli alanyi mentesség, illetve a kata lehetősége a legerősebb ösztönzője a kisvállalkozásoknak.
A multicégek agresszív adótervezésének megakadályozása mellett a Nemzteti Adó- és Vámhivatal a tartósan veszteségesen működő óriáscégeket is górcső alá veszi
a tervezet szerint. A hivatal a nagy árbevételű (két éven keresztül 60 milliárd forintot elérő), de veszteséges cégeket automatikusan ellenőrizni fogja. Kiszűri azokat, amelyek csak papíron – a közterhek megfizetésének elkerülése miatt – veszteségesek. Mivel a revizorok csak a 2019-es és a 2020-as éveket vizsgálják, és az új cégeknél csak a negyedik évet követő éveket veszik figyelembe, van idő a felkészülésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.