Magyar gazdaság

Az EU-átlagnál többet költünk a gazdaság finanszírozására

A magyar költségvetés a bruttó hazai termék (GDP) 46,9 százalékát osztotta újra 2017-ben különböző kiadások formájában.

A V4-es tagállamok között idehaza volt a legnagyobb az újraelosztás mértéke az Eurostat most megjelent adatai szerint. Ugyanez az arány az EU 28 tagállamában 45,8 százalék volt, vagyis uniós összehasonlításban nem túl magas a magyar adat – igaz, nem mindegy, hogy mekkora GDP-ről beszélünk. Az uniós államok kiadásait funkciókba sorolták, ebből kiderül, hogy a magyar állam költi arányaiban a legtöbbet a közigazgatásra, de kiemelkednek a rendvédelmi kiadások is. A hazai büdzsé legnagyobb elmaradása a szociális védelem és az egészségügy terén van.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az Eurostat szerint 2017-ben a magyar állam a saját működésére – törvényhozás, közigazgatás – a kerek 8 százalékát költötte, ami lényegesen meghaladja az uniós átlagot (5,8 százalék), de kiemelkedik a környező országok közül is.

A 8 százalékos kiadással a magyar állam a harmadik legdrágábban működő uniós tagállam, ennél nagyobb GDP-arányos kiadást csak Olaszország és Izland produkált.

A Magyar Nemzeti Bank versenyképességi ajánlásaiból tudható, hogy eközben a magyar közigazgatás bérei csak az uniós középmezőnyben vannak, vagyis mérete és hatékonytalansága miatt drága a hazai bürokrácia működése – ezért is van immár harmadik évtizede a versenyképességi programok célkeresztjében a magyar bürokrácia csökkentése. Évi 2 százalékpontos csökkenés – amivel elérnénk az uniós átlagot – mostani árakon számolva évi 800 milliárd forint megtakarítást eredményezhetne.

A magyar állam messze az átlag felett költ gazdaságfinanszírozásra, állami vállalatokra: míg az unióban a GDP átlagosan 4 százaléka megy erre a célra, nálunk 7,1 százalék – derül ki az Eurostat adataiból.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

GDP Eurostat közigazgatás
Kapcsolódó cikkek