Magyar gazdaság

E-fizetés: a bizalom még hiányzik

Az elektronikus fizetés terjedését a felhasználói bizalom és az erre vonatkozó piaci akarat hiánya is gátolja. A kisebb fintech cégeknek sem hoz feltétlenül kánaánt az új PSD2 szabályozás, és a bankkártya vs. telefonos fizetés vita sem lezárt még – derült ki a Világgazdaság okosváros konferenciájának panelbeszélgetéséből.

Az elektronikus fizetés egyik legnagyobb visszafogó tényezője a bizalom hiánya és az a kulturális háttér, amit hozunk magunkban a múltból:

jobban bízunk a sárga csekkben, mint hogy online felületen fizessük be a számlát

– mondta Dávidházy Gábor, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének főtitkára. Két éve alakult szövetségük célja, hogy összehozzák azokat a szereplőket, akikkel érdemben is tudnak tárgyalni, a műhelymunkába bevonnák a döntéshozókat is. Problémát jelent ugyanis az együttműködés hiánya, pedig a szektorok közötti együttműködésben nagy lehetőség van. Nagyon izgalmas év előtt állunk, amikor elindul júliusban az azonnali fizetési rendszer, vagy szeptemberben pedig élesben is indul a PSD2 irányelv alkalmazása.

Braun Csaba bankkártya szakértő szerint

a bankkártya, mint technológia alkalmas arra, hogy kiszolgáljon bármilyen üzletágat. A technológiai oldal tehát nem kérdés.

A bizalom hiánya szerint is kihívás, emellett a piacon nincs meg az a felhajtóerő, ami az okosfizetés terjedéséhez vezetne, és mintha a szabályozói oldalról sem lenne meg ehhez az akarat.

A tranzakciós illeték sújtja az elektronikus fizetési módokat, és az ingyenes készpénzfelvétel is arra ösztönzi az embereket, hogy ezt használják – ezen a két gátló tényezőn el kell gondolkodni Braun szerint.

Braun Csaba bankkártya szakértő, Dávidházy Gábor, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének főtitkára
Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Dávidházy szerint az azonnali fizetési rendszer indulását az új szolgáltatások életre hívásának kell követnie.

Az lenne az áttörés, ha nem tovább osztanánk a piacot, hanem a torta méretét növelnénk

– mondta. Ezt segítik a startupok, nemzetközi best practice-ek. Az együttműködések, párbeszédek felgyorsítására lenne szükség. A legnagyobb probléma 7000 milliárdforintos lakossági készpénzállomány – ez a készpénzhasználat százmilliárdos terhet ró az államra.

Braun Csaba úgy véli, a bankkártyás fizetést a felhasználók most is azonnali fizetésként érzékelik, és ő maga sem tud elképzelni gyorsabb fizetési módot, mint a kártya odaérintése. Az azonnali fizetés szerinte nem fogja érdemben megváltoztatni azokat az élethelyzeteket, ahol a legtöbbször találkozik a fogyasztó a fizetéssel. Előny ugyanakkor, hogy hétvégén is lehet majd utalni, és szintén áttörést hozhat az új rendszer a fizetési kérelmeknél is.

Dávidházy szerint az, hogy

vasárnap be tudom fizetni a gyerekem menzapénzét, és hétfőn nem marad éhen, az ilyen típusú lehetőségek hatalmas ügyfélélményt jelentenek majd. A

rra a kérdésre, hogy a kártya vagy a telefonos fizetés lesz a befutó, úgy vélte, a mobilokba szépen lassan beköltöztek a bankkártyák, ezért inkább a szokásoknak az átalakulása lesz érdekes, hogy ki mit szokott meg, mi a kényelmes, mi a trendi. Az új generációk ugyanis másképpen közelítik meg a fizetést, mint a szüleik.

Braun Csaba bankkártya szakértő, Dávidházy Gábor, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének főtitkára
Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Ha odaérintjük a mobilunkat, az telefonos tranzakciónak tűnik, de valójában lehet kártyás is figyelmeztet Braun Csaba. A telefon egy hordozóeszköz, a legtöbb esetben mobiltelefon segítségével végrehajtott kártyás fizetés. Igazi mobilos fizetés például az sms-es parkolójegy-vásárlás.

Dávidházy Gábor szerint a PSD2 európai irányelv az új szereplők és fintech megoldások megjelenését támogatná. Látni kell viszont, hogy a fintech hájpnak is van egy csúcspontja, nem szabad azt gondolni, hogy a nagy big tech vállalatok csendben végignézik, ahogy a kisebb cégek próbálnak különböző dolgokkal elindulni. Szerinte az tud egy szolgáltatást jól működtetni, akinek van egy nagy ügyfélbázisa, ez a fontosabb, így ebben a kérdésben a nagyvállalatokra tenné le a voksát.

Braun Csaba azt hangsúlyozta, a fintech cégeknek még rengeteg olyan előírással kell megbirkózniuk, amiket a nagy bankok, szolgáltatók már évtizedek óta elvégeztek.

okosfizetés elektronikus fizetés e-fizetés
Kapcsolódó cikkek